Nyitókép: webnoviny.sk

 

Igor Matovič arra figyelmeztetett, hogy a szükséghelyzet eltörlésével különösképpen nem változik meg a helyzet az országban a jelenlegivel szemben.

 

Hamarább, mint 90 nap után nem szüntetik meg a szükséghelyzetet Szlovákiában. Feltéve, ha marad a kedvező epidemiológiai helyzet. Mindezt a központi krízisstáb ülését követően jelentette ki a kormányfő.

 

Matovič szerint mítosz, hogy a szükséghelyzet eltörlésével nagymértékben megváltozna az élet az országban. „Mítoszról van szó, amit valaki terjeszt,” mondta, rámutatva, hogy az egyes intézkedések eltörlésével a napi élet már egyre inkább visszatért és visszatér a régi kerékvágásba és épp ellenkezőleg, a szükséghelyzet kifutása segít elemezni az utolsó intézkedések következményeit a tekintetben, hogy nem tér-e vissza a vírus.

 hirdetes_810x300  

 

Figyelmeztetett arra is, hogy a szükséghelyzet megszüntetése nem függ össze a kötelező karanténnal.

 

„A folytatódó határnyitásoknál a kötelező állami karantén értelmét veszti. Visszatérünk majd az olyan kihívásokhoz, mint a személyes felelősség. Az állami karantén könnyítése a határnyitások bővítésével függ össze,

 

hangsúlyozta a kormányfő.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.