Nyitókép forrása: sme.sk

 

Az Igor Matovič által megszervezett nem formális találkozó után két nappal, a trianoni békediktátum 100. évfordulóján került igazán a figyelem középpontjába az a memorandum, amit előzetes bejelentés nélkül, igencsak furcsak körülmények között az MKP képviselői adtak át a kormányfőnek kedden.

 

A memorandum többek között a felvidéki magyarság államalkotó nemzetként való elismerését, és egy magyar körzet kialakítását tartalmazza. A szlovák sajtó szerdán kezdett el részletesen foglalkozni a témával, a Pravda baloldali szlovák napilap például terjedelmes cikket közölt arról, hogy az MKP memorandumában autonómiát követel Matovičtól.

 

A sorok között azért kiolvasható, hogy a szlovák sajtó ezúttal nem az egész többségi nemzet elleni támadásként próbálja tálalni a dolgot, sokkal inkább úgy, mint egy olyan témát, ami szakítópróbája lehet a koalíciónak és ismét Igor Matovič döntéseit próbálják vele megkérdőjelezni.

 hirdetes_810x300  

 

Matovič a magyaroknak Trianon évfordulóján: Várunk titeket a közös asztalhoz

 

Matovič kedden, azaz június másodikán a Pozsonyi várban fogadta a felvidéki magyarság politikai és társadalmi képviselőit. A zártkörű találkozón az MKP előzetes bejelentés nélkül, informális körülmények között átadott egy több pontból álló memorandumot, amit – mint azt Berényi Józseftől, az MKP korábbi elnökétől megtudtuk – rögtön át is adott a találkozó szervezésében részt vevő Berényinek:

 

„amikor Őry Péter a kötetlen beszélgetés alkalmából ezt átnyújtotta a miniszterelnöknek, akkor ő ahelyett, hogy belepillantott volna a dokumentumba, odaadta nekem azzal a mondattal, hogy nézd meg, mi van benne és mondd el. Gyakorlatilag az MKP ügyvivő testülete a szlovák miniszterelnökön keresztül eljuttatott egy memorandumot az MKP volt elnökének.”

 

mondta Berényi a Körképnek, hozzátéve, hogy a dokumentum nála is maradt.

 

Berényi a Körképnek: Matovič nagyfokú nyitottságról tett tanúbizonyságot. Megvan benne a bátorság.(Interjú)

 

Šeliga szerint Matovič nem hibázott

 

Juraj Šeliga (Za ľudí) a kerek évforduló napján az MKP memorandumát firtató kérdésre reagálva úgy nyilatkozott, hogy a kormányfőnek joga van bármilyen rendezvényt megszervezni. Jelezte, hogy ő maga pozitívan értékeli, hogy a miniszterelnök nem hivatalos módon is erősíti a szlovákok és szlovákiai magyarok kapcsolatát. Jelezte ugyanakkor, hogy memorandum ide vagy oda, a rendezvényt nem tartja elhibázott gesztusnak, mert Matovičnak nem volt tudomása arról, hogy memorandumot készülnek neki átadni, és erre nem is ösztönzött senkit.

 

Nem tudjuk, pontosan milyen kérdésre válaszolt a TASR-nek Boris Kollár, a parlament elnöke, aki azt nyilatkozta, hogy a trianoni szerződés újbóli megnyitása elfogadhatatlan:

 

„Nagyon nem örülnék, ha valamelyik politikus lehetőséget teremtene akár csak kis részben is megnyitni ezt a szerződést”

 

fogalmazott.

 

Igor Matovič trianoni beszéde – Először magyar fordításban a Körképen

 

Korčok szerint ez ellentmond a budapesti látogatásán tapasztaltakkal

 

A volt smeres kormányfő, Peter Pellegrini szerint a múltban a szlovák kormány részéről „számtalan pozitív lépés történt nem csak a magyar kisebbség felé”, ezért nem látja okát annak, hogy „újabbakat tegyenek”. Mint mondta, „feleslegesen traumatizálja” a kisebbség és a többség közti kapcsolatokat.

 

A legkeményebb reakció Ivan Korčok (SaS) külügyminisztertől érkezett, aki a memorandum átadásának napján Magyarországon tett hivatalos látogatást Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternél. Szerinte a memorandum egyáltalán nem járul hozzá a Szlovákia és Magyarország közti kapcsolat fejlődéséhez, magát a dokumentumot pedig a kormányfő nagylelkű gesztusának elutasításaként értelmezi.

 

„Csak a sajtóból ismerem a tartalmát annak a dokumentumnak, amit Igor Matovič kormányfőnek átadtak Trianon előestéjén. De ha ez a válasz a magyarság felé a kormányfő részéről kinyújtott baráti jobbra, akkor ezt a nagylelkű gesztus elutasításaként értelmezem”

 

nyilatkozta a külügyminiszter. Azt is jelezte, hogy a memorandum szöges ellentétben van „a budapesti látogatása szellemével”.

 

Szijjártó: Gesztusnak értékeljük Matovič Trianonnal kapcsolatos meghívását. Korčok: Ami egyeseknek trauma, az másoknak a szabadság kezdete

 

Teraz.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 6 olvasónak tetszik ez a cikk.