Nyitókép: David Ištok/Aktuality.sk

 

A szlovákok és a magyarok közös jövője szempontjából fontos, hogy azt keressék, ami emberként és polgárként összeköti őket – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a trianoni békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából.

 

Az államfő egyúttal felszólított, tartsuk tiszteletben a nyelvi és a kulturális különbözőségeket, hiszen azok kölcsönösen gazdagítanak bennünket.

 

 hirdetes_400x285  

Čaputová szerint a békeszerződés aláírásával új korszak kezdődött a szlovákok és a magyarok együttélésében.

 

 „Még ha a közös történelmünkre nem is mindig tekintünk egyformán, közös múltunk, élményeink, családi kapcsolataink, kulturális értékeink és közös eredményeink összekötnek bennünket”

 

– konstatálta az államfő.

 

Az államfő megemlékezésében úgy vélekedett, hogy a szlovákoknak és a magyaroknak nagy dolgokat sikerült véghezvinniük közösen.

 

„A szlovákiai magyarok ott voltak 1989-ben, amikor együtt harcoltunk a szabadságunkért, majd néhány évvel később a demokráciát is közösen védtük meg. Együtt voltunk Szlovákia megalakulásánál is, valamint az Európai Unióhoz és a NATO-hoz való csatlakozásnál. Közösen álltunk a tereken és együtt küzdöttünk a koronavírus-járvány ellen is. A szlovákiai magyarok aktív részvétele nélkül mindez nem sikerült volna”

 

– emlékeztetett Čaputová azzal, hogy a közös jövőnk érdekében fontos azt keresnünk, ami összeköt minket.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.