Nyitókép: Facebook (Fitus Andrea)

 

„Bennünket nem lehet elhallgatni, mert nekünk azok számítanak, akik végig az utak mellett zászlókkal köszöntötték a megmozdulást!” – hangzott el az Új Egység Mozgalom vezetője, Samu István részéről, a szervezet által megvalósított trianoni megmozduláson.

 

„Sokszor egymást támadjuk, árulózzunk, „orbánozunk”, nem értékeljük azok munkáját, akik ellenszolgáltatás nélkül, önként tesznek a közösségért, bármilyen csoportosulásokban is.

 

Legújabban pedig – igaz csak kis része nemzetközösségünknek itt a Felvidéken – „matovič talpnyaló” jelzővel, illeti azokat, akik esetleg pusztán csak értékelik, hogy történelmi gesztust tesz Szlovákia újdonsült miniszterelnöke, a kisantant országai közül egyedül!! Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ha a gesztust nem értékeljük, akkor hiába Szlovákia miniszterelnökének lehetséges „kapunyitási” szándéka, mert mi egy kalapba tesszük őt a soviniszta elődökkel: Mečiarral, Ficoval. Ne tegyük ezt!”

 

– fogalmazott Samu István Dunaszerdahelyen, június 4-én.

 

 hirdetes_810x300  

 

Az Új Egység Mozgalom által szervezett megemlékezésen Trianon 100. évfordulója alkalmából a Dunaszerdahely-Párkányig közötti 100 kilométeres távon autós és motoros felvonulásra is sor került.

 

A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „Autós motoros felvonulás Június Június 4-én, 16:30-kor TRIANON 100km Dunaszerdahely Párkány jelképes 100 100 km km”

 

Kép: Fitus Andrea

 

Az eseményen összesen 80 motoros és 60 személyautó vett részt. A konvoj elhaladásának hatásos videója megtekinthető „Szalai Laci Szalámi” videójában:

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 7 olvasónak tetszik ez a cikk.