Nyitókép: SME

 

A támadó a helyi iskola igazgatóhelyettesét ölte meg, aki megpróbálta megakadályozni, hogy betörjön az iskolába. Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány szerint a 22 éves támadónak sikerült berontania az iskolába, bement az osztályterembe, ahol a tanárt és két diákot súlyosan megsebesített.

 

Ezt követően megpróbált elmenekülni, de a gondnok üldözőbe vette. Közben a kiérkező rendőrjárőr is a nyomába eredt. Megpróbálták megállítani, de aktív ellenállást tanúsított a kezében levő késsel, ezért a rendőr szolgálati fegyverét használta.

 

Tragédia Ruttkán: Késes támadás történt az iskolában – ketten meghaltak

 hirdetes_810x300  

 

Lučanský megerősítette, hogy a helyszínen a NAKA és több rendőri egység is tartózkodik.

 

A ruttkai iskola, ahol a támadás történt, holnap zárva lesz. A város polgármestere és a intézmény igazgatója jövő héten eldöntik, hogy meddig marad így.

 

Branislav Zacharides, Ruttka (Vrútky) polgármestere a sajtónak elmondta, hogy a támadó az iskola egyik korábbi diákja volt.

 

„Nem volt problémás tanuló. Az iskola igazgatója egyelőre nem tudja semmilyen múltbeli konkrét eseményhez sem kötni a támadást,“

 

mondta.

 

A Markíza televízió információi szerint a támadó kitépte magát a gondnok kezei közül, berúgta az ajtót és így jutott be az iskolába.

 

A két súlyosan sérült diák közül az egyik a hasán és a mellkasán lett megszúrva, a másikon vágási sérülések vannak, írja az Aktuality.sk. A rendőrök a lábukon sérültek lőfegyvertől.

 

Körkép.sk összefoglaló

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!