Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Átfogó átszervezés keretében az állami Általános Egészségbiztosító (VšZP) új igazgatója, Richard Strapko leváltotta az összes kerületi igazgatót, és meg is szünteti ezeket a pozíciókat.

 

„Minden új vezetésnek konkrét elképzeléssel kell rendelkeznie arról, hogy merre akarja irányítani a vállalatot, és hogy ezt milyen eszközökkel tudja elérni“

 

indokolta általánosságban döntését Strapko. Lényegében központosított irányítást vezet be, a kerületi igazgatói posztok megszűnésével a döntések a legfelsőbb hatáskörbe tartoznak. Strapko módszertant is kidolgozott a VšZP szakmai-menedzseri alkalmazottai számára.

 hirdetes_810x300  

 

„A vezetőségben egyetértés uralkodik a tekintetben, hogy a tényleges hozadékkal nem szolgáló posztokat megszüntetjük.”

 

fogalmazott az igazgató.

 

Az állami egészségbiztosítótól eddig körülbelül harmincan távoztak az új vezetés hivatalba lépése óta.

 

Az vitán felül áll, hogy a VšZP vezetésében komoly változtatásokra volt szükség. A biztosító tavaly 145 ezer ügyfelét vesztette el. A sajtó vagy amiatt cikkezett a VšZP-ról, mert menedzserei zsíros jutalmakat vettek fel vagy azért, mert folyamatosan az anyagi csőd szélén táncolt.

 

A kormány szerint rendben van, hogy a veszteséges Állami Egészségbiztosító jutalékokat osztogat a vezetőségnek

 

Biztosítóváltás – Az Általános Egészségbiztosító a nagy vesztes

 

2000 rendelő mondta fel a szerződést az Általános Egészségbiztosítóval

 

Az Orvosi Kamara a kormánytól és a minisztériumtól vár gyors megoldást

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!