Nyitókép: webnoviny.sk

 

Ondrej Dostál (az OKS elnöke, SaS frakció), Radovan Kazda (az OKS tagja, SaS frakció) és Ján Benčík (Za ľudí) hétfőn Ján Mikas tiszti főorvoshoz fordultak a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala vasárnapi boltzár elrendelésének lehetséges alkotmányellenessége miatt.

 

Három indok, hogy miért

 

A koalíciós képviselők három indokot is felhoztak, hogy miért lehet alkotmányellenes a vasárnapi boltzár, így egyúttal kérték annak eltörlését is.

 hirdetes_810x300  

 

Ondrej Dostál három indokot hozott fel érvként. Az első, hogy a vasárnapi nyitvatartás legitim közérdek. Egyben nem értenek egyet azzal, hogy a kiskereskedelmi árusítás vasárnapi megtiltásának valódi oka a közegészség védelme, mivel az elárusítóhelyek a hét folyamán is kötelesek fertőtleníteni és megelőző intézkedéseket hozni.

 

Egyetértesz vagy sem a vasárnapi boltzárral?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

A második indok a képviselők szerint, hogy a boltzár túlmegy a cél eléréséhez szükséges intézkedéseken.

 

Politikai okokból vasárnap?

 

Dostál szerint ugyanis nem bizonyított, hogy vasárnap miért kell egész nap fertőtleníteni.

 

„A hivatal nem indokolta meg azt sem, hogy a tiltás miért vonatkozik csak a kiskereskedelem és nem mindenkire.”

 

A harmadik indok szerintük, hogy nincs alátámasztva, miért egész nap és épp vasárnapra kell esnie a kötelező fertőtlenítési napnak, miért nem lehet a hét bármelyik napján.

 

„A döntésben politikai indítékot látunk, hogy a boltzár vasárnap legyen.“

 

A képviselők arra is figyelmeztették a tiszti főorvost, hogy a boltzárnak negatív gazdasági hatásai vannak, ezért arra kérték Ján Mikast, hogy oldja azt fel.

 

Mi legyen a vasárnapi boltzárral? A Körkép.sk megkérdezi olvasóit

 

Webnoviny.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.