Nyitókép: SITA/AP

 

Robert Fico sajnálja, hogy éppen azok a pártból távozó tagok beszélnek a szociáldemokráciáról, akik szétverik és meggyengítik azt. A Smer-SD elnökének nem tetszik, hogy egyesek a pártban eltöltött húsz év után képesek magukat új arcokként prezentálni.

 

Mindezt a közösségi oldalán jelentette ki a távozó Peter Pellegrini, és a hozzá csatalakozó tíz parlamenti képviselő kapcsán.

 

 hirdetes_810x300  

Fico szerint a távozó képviselők a megújuló szociáldemokráciával akarják eltakarni az egoista céljaikat, illetve elbolondítani a Smer választóit.

 

„Az idő majd megmutatja, hogy ki az, aki valóban komolyan veszi a szociáldemokrata értékeket, ki az, aki ezekkel az értékekkel született, illetve ki az, aki megosztja és érzi ezeket az értékeket. A sikeres baloldalt és szociáldemokráciát mindig a tettek és nem a szavak képviselték. A Smer-SD elnökeként büszkén kijelenthetem, hogy amióta a politikában vagyok, határozottan baloldali vagyok és soha nem fogok behódolni semmilyen neoliberális trendnek”

 

– jelentette ki Fico, majd hozzátette: az általános frázisokon kívül semmi újat nem hallott az állítólagos új szociáldemokráciáról.

 

A Smer elnöke azt is megjegyezte, hogy a jelenleg távozó képviselőknek 20 évvel ezelőtt a politika működését oktatta, és éveken át közösen beszélgettek a modern szociáldemokráciáról.

 

„Örömmel tettem, hiszen ki akartam nevelni a szocialisták új generációját, akik a politikában valóban meg fogják tölteni szociáldemokrácia értékeit és nem csak beszélni fognak róla. Mindig mellettük álltam, fokozatosan teret, funkciót és felelősséget adtam nekik“

 

– jelentette ki azzal, hogy ő sosem fordított hátat nekik.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.