Nyitókép forrása: cvonline.hu

 

A munkaügyi minisztérium által közzétett adatok szerint 2009 óta jelentősen emelkedett az „anyasági” támogatásért jelentkező apák száma.

 

A legtöbb esetben nők által vállalt anyasági szabadságra 2009-ben az egész országból csak 78 férfi jelentkezett be. Számuk tavaly 17 ezerre nőtt.

 

Az „apaságin” lévő férfiak száma különösen az elmúlt években ugrott meg. 2017-ben még csak 6 ezren voltak, majd 12 ezren, újabb egy év elteltével pedig már közel 17 ezren. Mindeközben tavaly 64 ezer nő volt anyasági szabadságon.

 hirdetes_810x300  

 

Nem véletlen az időzítés. A munkaügyi tárca 2017-ben változtatta meg a törvényt, amelynek köszönhetően a korábbi bruttó bér 75 százalékára emelték az anyaság támogatás összegét. Mivel továbbra is igaz, hogy a férfiak a legtöbbször többet keresnek, mint a nők, ezért sok családnál megéri felcserélni a szerepeket, vagy legalábbis felváltva kitölteni az anyasági szabadság idejét.

 

2019-től már mindkét szülő igényelheti az „anyasági támogatást” is, de egyszerre csak az egyik élhet a lehetőséggel. Párhuzamosan csak akkor lehetnek anyaságin, ha például az anya az idősebbik gyerekre, az apa pedig a (a módosítás után született) kisebbik gyermekre igényel támogatást.

 

Az anyasági támogatás legfeljebb huszonnyolc hétig jár és legfeljebb a gyermek 3 éves koráig.

 

A kisebb támogatási összeggel járó szülői támogatás nem ennyire népszerű intézmény. Az ezt választó apák száma tizenegy évvel ezelőtt 3980 volt, mára csak 7183-ra nőtt a számuk.

 

Körkép.sk, Dennik E

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.