Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Az Alkotmánybíróság megvizsgálja a szociális biztosításról szóló törvénymódosítás alkotmányosságát. A közvetlenül a választások előtti napokban, még az előző kormánykoalíció által elfogadott módosítás bevezeti a 13. nyugdíj intézményét.

 

A törvényt gyorsított akkor gyorsított eljárásban fogadta el a parlament, a legtöbbek szerint teljesen indokolatlanul. Nyilvánvaló volt, hogy a Smer-SNS-Most-Híd kormánykoalíció szavazatokat akar venni az intézkedéssel. Ezt nemrég közvetve Robert Fico is elismerte. Egyik sajtótájékoztatóján szerencsétlen megfogalmazásban úgy nyilatkozott, hogy ha nem fogadják el a törvényt, akkor a Smer 18 helyett csak 12-13 százalékot kapott volna.

 

Egy másik fontos részlet, hogy az előző kabinet úgy fogadta el a törvényt, hogy az ahhoz szükséges, több százmilliós pénzügyi keretet nem is tervezte be a költségvetésébe. Végül az államfő, Zuzana Čaputová a gyorsított eljárással való visszaélés miatt támadta meg a törvényt.

 hirdetes_810x300  

 

Az Alkotmánybíróság mai közlése szerint Čaputová beadványát, amely a 13. nyugdíj törvényének gyorsított járásbeli elfogadását vitatja, teljes egészében továbbutalja elbírálásra. A beadvány szerint a gyorsított törvényalkotási eljárást „precedens nélküli, durva visszaélésre” használták fel.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.