Nyitókép forrása: hnonline.sk

 

Boris Kollártól a jelenlegi törvények mellett nem lehet elvenni a titulusát, sőt, le sem mondhat róla – derült ki Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter pénteki sajtótájékoztatójából. Gröhling a jövőre való tekintettel meg akarja változtatni a vonatkozó törvényt.

 

„Nem mondhat róla le és nem is vehető el tőle a megszerzett titulusa a jelenlegi jogszabályok szerint, amit ezért meg akarunk változtatni”

 

mondta Gröhling, hozzátéve, hogy a titulusoktól való megfosztás lehetősége egy nagyon kényes téma, és ezért egy „nagyon határozott vonalat kell meghúzni”, ami mentén aztán az új feltételeket kialakítják.

 hirdetes_810x300  

 

Gröhling azt is hangsúlyozta, hogy egy végzős főiskolai diákot nem csak a munkájában felhasznált átvett tartalom alapján kell megítélni, a Záródolgozatok Központi Nyilvántartása (amire Kollár is hivatkozott) pedig csak támpontot ad a leadott munkák eredetiség vizsgálatakor, önmagában nem minősítheti az adott munkát.

 

Ennek ellenére a tárcavezető szerint a nyilvántartórendszert bővíteni fogják. Szigorúbb feltételrendszer kidolgozását is előrebocsátotta azzal, hogy ha ezeket az iskolák nem tartják be, elvesztik az akkreditációjukat.

 

A plágiumbotrányba keveredett Boris Kollár pénteken reggel a sajtó előtt kijelentette, hogy a törvényeknek megfelelően szerezte Mgr. titulusát ezért nincs miért bocsánatot kérnie.

 

Boris Kollár nem mond le a parlament elnöki posztjáról

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!