Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Nem romlik drámaian a járványügyi helyzet, július 1-jétől újabb lazító intézkedéseket vezetnek be. A Szlovákiai Közegészségügyi Hivatal rendelete szerint például a jövő hónaptól 1000 főig is meg lehet szervezni a tömegrendezvényeket.

 

A résztvevők számának megemelése nem jelenti a megelőző intézkedések hanyagolását. Továbbra is csak maszkban vagy azt megfelelően helyettesítő eszközzel az arcon lehet belépni a tömegrendezvény helyszínére, a szervezőknek pedig gyakran kell fertőtleníteniük és szellőztetniük a helyiségeket. A higiéniai helyiségekben folyékony szappant és papírtörlőket kell elhelyezni.

 

A Közegészségügy ezenkívül előírja, hogy a rendezvény helyszínéül szolgáló épület bejáratánál figyelmeztetést kell elhelyezni arra vonatkozóan, hogy a látogatók akut légúti megbetegedés esetén kötelesek házi karanténban maradni.

 hirdetes_810x300  

 

„Az ülőhelyeket úgy kell kialakítani, hogy – az egy háztartásban élők kivételével – a személyek között legalább egy hely maradjon szabadon”

 

írja a Közegészségügy azzal, hogy az ilyen „hézagokat” soronként egy hellyel tolják el (sakktáblaszerű elrendezés).

 

A szervezőknek képesnek kell lenniük pontosan megmondani a rendezvény bármely pillanatában, hogy mennyien vesznek részt aktuálisan a tömegrendezvényen.

 

Az ezer fő feletti tömegrendezvények megszervezésének tiltása nem vonatkozik a kizárólag ülőhelyes tömegrendezvényekre, amennyiben a szervezők biztosítani tudják a résztvevők közti legalább egy ülőhely távolságot sakktábla szerű elrendezés mellett vagy biztosítani tudják, hogy a nézőtér helyeinek 50 százalékát nem foglalják el.

 

Ez azt is jelenti, hogy lehetővé válik az ezer fő feletti sportesemények megrendezése, amennyiben a stadionban szavatolni tudják az átlós ülésrendet.

 

A tiltás nem vonatkozik továbbá az istentiszteletekre, a temetésekre, esküvőkre (beleértve a polgári esküvőket is), az állami szervek üléseire, az önkormányzati ülésekre – de minden esetben be kell tartani a higiéniai előírásokat és a Közegészségügy rendelkezéseit.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!