Nyitókép: Körkép.sk

 

Javában tartanak a járási konferenciák, helyi tisztújító taggyűlések az országos kongresszusra készülő MKP-ban.

 

A Komáromi járás, ezen belül is maga Komárom a múltban a párt egyik húzószervezete volt. Ez azonban mostanra megváltozott. A város súlya a párt országos vezetésében is visszaszorult.

 

Az elmúlt időszakban a helyi szervezetet Menyhárt József jobb keze, a pártigazgatói tisztséget betöltő korábbi Új Szós, vőfély és cserkészkolléga, Kocur László vezette.

 hirdetes_810x300  

 

Kocur László lemondott a komáromi helyi szervezet vezetéséről. Kép: Facebook (MKP)

 

A komáromi helyi szerezet június 30-i tisztújító taggyűlésén lemondott elnöki posztjáról. Kocur így a fizetéssel nem járó, inkább idő és munkaigényes helyi pártmunkát leadta, a havi 2 ezer euró körüli fizetéssel, szolgálati autóval és üzemanyag használattal járó pártigazgatói posztot a februári választási vereség után is megtartotta.

 

Kocur maga helyett a párt szóvivőjét, Králik Róbertet javasolta helyi elnöknek, akit a szervezet meg is szavazatott. Bár az új helyi elnök nem tartozik a legfajsúlyosabb politikusok közé, mindenképp az MKP tisztességesebb tagjai közé sorolandó.

 

Az elkövetkező időszakban az alelnöki teendőket Nagy György töltheti be. Az elnökség további tagjai: Kocur László, Szalay Károly és a helyi futballklub kapcsán is ismert Szüllő Béla.

 

Becse Norbert. Kép: Facebook (MKP)

 

 

A dolog pikantériája, hogy Králik Róbert a megválasztását követő első reakciók egyikeként elismerte, hogy a városon túl a Komáromi járás elnökségében is változásra van szükség. Az MKP komáromi járási szervezetének elnöke jelenleg a megyei képviselő és iskolaigazgató Becse Norbert.

 

Kép forrása: Facebook

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.