Nyitókép: Na telo plus/reprofotó

 

Amennyiben egy titkos szavazás keretén belül Boris Kollárt leváltanák a házelnöki posztjából, a Sme rodina távozna a koalícióból – mondta Igor Matovič kormányfő a Na telo plus c. műsorában.

 

Matovič azonban nem gondolja azt, hogy erre sor fog kerülni.

 

 hirdetes_400x285  

„Feltételezésem szerint a fináléban az SaS és a Za ľudí is be fogja húzni a farkát“

 

– mondta Matovič.

 

A Za ľudí és az SaS kormánypárt néhány nappal ezelőtt távozásra szólította fel Boris Kollárt a házelnöki posztból, aki ezt a lépést megtagadta.

 

Matovič: Sulíkék megjátsszák magukat

 

A kormányfő úgy gondolja, hogy Kollár a diplomamunkája körül kialakult botrány miatt nem veszítette el a választóit.

 

„Ezen a botrányon Boris Kollár lényegében semmit sem vesztett“

 

– mondta Matovič, majd hozzátette:

 

„Az SaS és a Za ľudí próbálja magát megjátszani és azt a nézetet kelteni, hogy ők bizony elvhűen próbálnak eljárni és elvhű nézeteket vallanak. Véleményem szerint a végén teljesen másképpen fognak elsülni a dolgok“.

 

Igor Matovič kormányfő szerint az SaS és a Za ľudí kritikája Boris Kollár irányába azzal lehet összefüggésben, hogy mindketten egy Sme rodina nélküli kormányt szeretnének.

 

Pellegrini? Ő a Smer utószülöttje

 

Amennyiben Kollárt visszahívnák a pozíciójából és a Sme rodina távozna a koalícióból, akkor Matovič kormánya 78 képviselővel szűkösen ugyan, de továbbra is többséget alkotna. Matovič azonban elutasítja azokat a feltételezéseket, miszerint ebben az esetben az újonnan alakuló Hang – szociáldemokrácia politikai párt tagjai után nyúlnának.

 

 „A választások után megígértem, hogy sem a Smerrel, sem a Smer utószülötteivel nem fogok kormányra lépni“

 

– jelentette a kormányfő, majd hozzátette:

 

„Amennyiben azt akarjuk, hogy ez a koalíció megmaradjon, a Sme rodinának a koalícióban kell maradnia“

 

– zárta le Matovič.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!