Nyitókép: archív

 

Javában zajlanak a július 18-i MKP tisztújító kongresszus előkészületei. Ma, július 10-én az utolsó járás, Érsekújvár is megtartotta jelöltállító járási konferenciáját.

 

Hogy milyen eredmény született? A Körkép.sk információi szerint az Érsekújvári járás a pártelnöki tisztségre nem javasolt senkit, az Országos Tanács élén pedig a komáromi járási elnököt, Becse Norbertet látnák szívesen.

 

Őry Péter feje felett így igencsak gyülekeznek a viharfelhők. Az MKP járási konferenciái után kijelenthető, hogy esélyei szinte a nullával egyenlőek.

 hirdetes_810x300  

 

Akár meglepetést is születhet az MKP kongresszusán. Őry esélyei csökkennek, megválasztásáért leginkább a Most-Híd töri magát

 

Körkép.sk háttérelemzés.

 

Az MKP Országos Tanácsának jelenlegi elnöke a régi, hibát hibára halmozó és immár korrupcióval is vádolt régi vezetés képviselője. Őry Péter ráadásul a csúfos kudarccal végződött legutóbbi parlamenti választás kampányfőnöke is volt, így Menyhárt József mellett az egyik fő felelőse a magyar párt sikertelenségének.

 

Az Őry-Menyhárt tengely lényegében a Most-Híddal való hatalomátmentésben érdekelt. Maga Őry a választások előtt többször tárgyalt a vegyespárt oligarcháival, például Czucz Istvánnal, és Menyhárttal együtt Bugárnak is behódolt. Hogy a puccs mégsem sikerült, az az MKP egészséges magjának és a magyar politizálást féltő sajtó közbelépésének volt köszönhető, akik az utolsó pillanatban megakadályozták a paktumot.

 

A képen a következők lehetnek: 2 ember, ülő emberek, asztal és belső tér
Az MKP Komáromi Járási Konferenciája. Kép: MKP (Fb)

 

A terv azonban Solymos László alatt is aktuális maradt, amihez már csak Őry megválasztására lenne szükség.

 

Solymos szerint az MKP-t Budapest irányítja. Kritizálta memorandumuk átadásának körülményeit is

 

Az MKP-n belül a többség azonban a Körkép.sk információi szerint nem így gondolkodik. A magyar egységet először az Összefogással való kiegyezésben látják, majd az MKP OT által elfogadott elvek mentén jöhet a többi politikai szereplő. Ennek pedig nem Őry a letéteményese.

 

Ennek adta világos jelét a Komáromi és az Érsekújvári járás konferenciája is, mely inkább egy Forró-Becse képviselte tisztújításban látja a megoldást.

 

A Körkép.sk megkérdezi olvasóit: Ki legyen az MKP következő elnöke?

Eredmény megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

 

Természetesen jövő szombatig még sok víz lefolyik a Dunán, ezalatt a többi elnökjelölt, Bárdos Gyula, Papp Sándor és Cziprusz Zoltán is fontos szerepet kaphat. Nem beszélve a keleti csapatokról, akik Gergely Papp Adrianna és Furík Csaba körül gyülekeznek.

 

Szombaton Farnadon az MKP Kongresszusa világos jelzést adhat a jövőre nézve. Jelen állapot szerint a fáklya nem Őry kezében van. Szerencsére.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 17 olvasónak tetszik ez a cikk.