Ibolya
  • HUF: 345.90
  • USD: 1.19
  • 23 °C
  • 34 °C
Belföld

Elkezdte az aláírásgyűjtését a Peter Pellegrini által alapított Hang – szociáldemokrácia

Az alakuló párt „Pelletón” néven indított el az aláírásgyűjtési akciót.

Nyitókép: TASR/Ján Krošlák

 

Elkezdte a bejegyeztetéshez szükséges aláírásgyűjtését a Peter Pellegrini volt kormányfő és az egykori smeres kollégái által alapított Hang – szociáldemokrácia párt. Az összegyűjtött aláírások leadását augusztus 12-én tervezik – jelentette be Peter Pellegrini hétfői sajtótájékoztatóján, Besztercebányán.

Hirdetés(x)

 

Az alakuló párt „Pelletón” néven indított el az aláírásgyűjtési akciót.

 

„A pártunk azoknak a hangja szeretne lenni, akik megérdemlik az állam odafigyelését, és akiknek az állam nem fordíthat hátat. Ezenkívül a pártunk a régiók hangja is szeretne lenni, ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy a politikát a városokból és a községekből irányítsák, ne pedig egy pozsonyi tárgyalóasztal mellől”

 

– jelentette ki Pellegrini.

 

Peter Pellegrini nem zárta ki az együttműködést egyetlen létező politikai párttal sem, kivéve az ĽSNS-t.

 

Pellegrini bízik abban, hogy a nyár végére, amikorra a pártot már regisztrálni fogják, más ismert személyiségek is csatlakozni fognak hozzájuk.

 

Pellegrini és támogatói Besztercebányán kezdték meg az aláírások gyűjtését, a következő állomásuk Gyetvában lesz.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket