Nyitókép: TASR

 

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő sajnálná, ha a kormány elveszítené Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi minisztert.

 

A kormányfő nem akart nyilatkozni azzal kapcsolatban, hogy Gröhlingnek távoznia kellene-e a diplomamunkája körül kialakult helyzet miatt.

 

 hirdetes_810x300  

„Boris Kollár ügyéből tanulva inkább hallgatok”

 

– mondta Matovič.

 

Gröhling is kétes úton szerezte a titulusát? Szinte az egész bakkalaureátusi szakdolgozatát átmásolta a diplomamunkájába

 

A miniszterelnök hozzátette: hagyja, hogy az újságírók végezzék a munkájukat, az üggyel kapcsolatban pedig nyilatkozzon a koalíciós SaS és maga Gröhling.

 

Matovič egyúttal állásfoglalásra szólította fel a Za ľudí pártot is, akik a Boris Kollár (Sme rodina) házelnök diplomamunkája körül kialakult botránnyal kapcsolatban „tüzes” nyilatkozatokat tettek, és Kollárt folyamatosan távozásra szólították fel.

 

Matovič azért nem akart nyilatkozni Gröhling plágiumgyanús ügyével kapcsolatban, mert eddig csak a cikk címét és felvezető szövegét olvasta.

 

„Amikor elolvastam, először elmosolyodtam, majd elszomorodtam. Aztán a karmára gondoltam, majd úgy döntöttem, hogy inkább hallgatok”

 

– konstatálta a kormányfő azzal, hogy úgy lesz igazságos, ha először az egész cikket végigolvassa.

 

Branislav Gröhling: Politikai témává emelték 11 évvel ezelőtt íródott diplomamunkámat

 

Matovič egyúttal azt is megjegyezte, hogy az oktatásügyi és az igazságügyi miniszter is megkapta házi feladatául egy olyan törvény kidolgozását, melynek alapján meg lehet majd ítélni a plagiátumokat.

 

A kormányfő szerint Gröhlingtől is függ, hogy a törvény a múlttal is foglalkozni fog-e, vagy csak a jelennel.

 

„Lehetséges, hogy az oktatásügyi miniszter egy olyan törvényt fog megírni, melynek alapján ő is elveszíti titulusát”

 

– tette hozzá Matovič.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.