Nyitókép forrása: webnoviny.sk

 

A kormány és miniszterei hivatalos nyilatkozatban jelezték, hogy nem értenek egyet az Igor Matovič (OĽANO) kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány előterjesztésével.

 

Egyúttal cáfolták azokat a vádakat, amelyekkel Matovič leváltását a februári választáson korrupciós ügyei miatt ellenzékbe szorult Smer megfogalmazott.

 

„A kormányfő leváltására tett javaslat az előterjesztők politikai gondolkodásának tartalmatlanságát tükrözi”

 

 hirdetes_810x300  

olvasható a nyilatkozatban.

 

„Fontos megjegyezni, hogy a kormány tudatosítja, hogy az ügyészség megtisztítása és főügyész-, illeltve speciális ügyész személyének körültekintőbb megválogatása nem érdeke a javaslatot beterjesztőknek”

 

folytatták, majd felhívták a figyelmet arra is, hogy a Matovič leváltását kezdeményezők egyrészt azért bírálják a kormányfőt, mert gyorsított eljárásban történt több törvény, illetve rendelet elfogadása a törvényhozásban, de közben ugyanezen döntéseket a bizalmatlansági indítvány benyújtók szintén megszavazták.

 

Azokra a vádakra, miszerint Matovič „csak” politikai marketinget folytat, a miniszterek azzal reagáltak, hogy valójában a beterjesztők nem értik a kormányfő kommunikációs „nyitottságát a választók irányába”. A kormány tagjai egyúttal emlékeztettek, hogy miközben a bizalmatlansági indítvány a politikai marketinget rója fel a kormányfőnek, annak aláírói között szerepel az a parlamenti képviselő, aki még miniszterelnökként egy sajtótájékoztatón egymillió eurót terített ki az asztalra.

 

Webnoviny.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!