Nyitókép: Topky/Vlado Anjel

 

A pozsonyi Comenius Egyetem vezetése Michal Gregušsal, a Menedzsment Kar dékánjával együtt egyetértett abban, hogy Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő szakdolgozata nem felel meg a diplomamunkákra vonatkozó kritériumoknak, és nem felelt meg az 1998-as követelményeknek sem. Minderről az egyetem tájékoztatott a weboldalán.

 

A hétfői találkozón részt vett Zlatica Plašienková, a Comenius Egyetem Akadémiai Szenátusának elnöke, valamint Ján Papula, a Menedzsment Kar dékánhelyettese is. A jelenlévők egyetértettek abban, nem szabadott volna védésre bocsátani Igor Matovič szakdolgozatát.

 

 hirdetes_810x300  

A találkozó résztvevői elismerték, hogy a plagizálás az egész világon problémát jelent az akadémiai közösségben, és egyetlen intézmény sem immunis a problémával szemben.

 

„Az egyetemünk folyamatosan próbál javítani azokon az eljárásokon, amelyek a minőségi forrásfeldolgozáshoz vezetnek. A nyár folyamán aktualizálni fogjuk azokat az előírásokat, amelyek alapján a témavezetőknek és az opponenseknek értékelniük kell az egyezéseket, emellett szeretnénk bővíteni a plágiumellenes rendszerek licenceit is”

 

– jelentette ki az egyetem a közleményében.

 

„Az egyetem lezártnak tekinti az ügyet”

 

– konstatálták hétfőn a találkozó résztvevői a kormányfő szakdolgozatát illetően.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!