Nyitókép: aktuality.sk/TASR

 

Újabb váddal bővül az Állami Tartalékalap korábbi igazgatójának bűnlajstroma. Kajetán Kičurát gazdasági bűnténnyel is megvádolják.

 

Kičura még tavasszal vizsgálati fogságba került pénzmosás és korrupció vádjával, most pedig az Állami Tartalékalap beszerzéseinél történt közbeszerzések miatt is előveszik a rendőrök.

 

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, a NAKA Zsolna és Trencsén megyében razziázott, ma pedig bejelentették, hogy négy fizikai és egy jogi személy ellen emelnek vádat. Az Aktuality.sk szerint az egyik vádlott épp Kičura.

 hirdetes_810x300  

 

„Az ügyész ma a REZERVA 2 elnevezésű akcióval kapcsolatos szükséges eljárások elvégzése után vád alá helyezett négy fizikai és egy jogi személyt több bűntény miatt, úgy mint idegen vagyonkezeléssel kapcsolatos kötelességszegés, közbeszerzésekkel és nyílt árverésekkel való machináció, pénzmosás, lefizetés”

 

írta közösségi oldalán a rendőrség.

 

Kičura az Állami Tartalékalap vezetőjeként több mint 220 ezer eurónyi kenőpénzt fogadhatott el az egyik másik vádlottól, Miroslav Solavától, bár mind a ketten állítják, hogy csupán kölcsönről van szó.

 

Aktuality.sk, Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!