Nyitókép: TASR

 

A bíróság szerdán elnapolta Dora Ferenc, Alsóhatár (Dolný Chotár) polgármesterének tárgyalását. A tárgyalás csütörtökön ifj. Dora Ferenc meghallgatásával folytatódik a Speciális Büntetőbíróságon.

 

Az idősebbik Dora Ferenc tanúvallomása során többször is kijelentette, hogy félt a Sátor-klántól, ezért soha nem rendelt volna meg náluk gyilkosságot.

 

 hirdetes_400x285  

„Még pofont sem adtam soha senkinek“

 

– mondta Alsóhatár polgármestere, aki elutasította, hogy köze lenne a három gyilkosság megrendeléséhez. Állítása szerint az üzleti vitákat jogi úton oldotta meg.

 

Az ügyész szerint túl nagy véletlen lenne, hogy éppen azok az emberek tűntek el, akikkel Dorának vitái voltak.

 

Dora Ferenc tanúvallomása során arról is beszélt, hogy ismerte a Sátor-klán vezérét, Sátor Lajost. Egyúttal azt az információt is megerősítette, miszerint Sátor a Szlovák Információs Szolgálat igazolványát hordta magánál. Idősebbik Dora Ferenchez hasonlóan a fia is tagadja, hogy közük lett volna a gyilkosságok megrendeléséhez.

 

A tárgyalás csütörtökön folytatódik ifjabb Dora Ferenc tanúvallomásával, aki előre jelezte, hogy a vallomástétele legalább két órán át fog tartani.

 

Július 29-én kezdődik Dora Ferencék pere, akik a Sátor-klán tagjainál rendeltek meg gyilkosságokat

 

Bohdan Čeľovský, a Speciális Ügyészi Hivatal ügyészének elmondása szerint Dora Ferenc és társai ügyében több mint 20 tanú fog vallomást tenni, közülük minimum öten a Sátor-klán egykori tagjai lesznek.

 

„Remélem, hogy a Sátor-klán néhány tagja az együttműködés mellett dönt és megszólal a maradék lelkiismeretük, hogy a hozzátartozók legalább tisztességes körülmények között tudják eltemetni a családtagjaikat”

 

– mondta Čeľovský.

 

Az ügyész szerint az, hogy egy aktív politikus ellen eljárás folyik, annak a bizonyítéka, hogy az igazságszolgáltatás egyszer mindenkit utolér. Az ügyész ezzel arra célzott, hogy a vádlott az igazságszolgáltatásban dolgozó politikusokkal és funkcionáriusokkal is jó kapcsolatot ápolt. Az ügyész továbbá azt is hozzátette, hogy a Dora Ferenc által szervezett vadászatokon Gál Gábor egykori igazságügyi miniszter is részt vett.

 

A Sátor-klán által elkövetett gyilkosságok ügyében Dora Ferenc, Alsóhatár polgármestere, a fia, ifjabb Dora Ferenc, Szamaránszky Roland és Alföldi László áll a vádlottak padján. A vádlottaknak hat gyilkosságért, csalásért, bűnszervezetben való részvételért és droggal kapcsolatos bűncselekmény elkövetéséért kell felelniük.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!