Friderika
  • HUF: 360.24
  • USD: 1.18
  • 13 °C
  • 27 °C

Hirdetés (X)

Belföld

Elnököt választ a Za ľudí, Kiska távozik a politikából

Kiska a párt közgyűlésén megosztotta tagtársaival, hogy körülbelül két hete daganatos betegség gyanúja merült fel nála

Nyitókép: körkép.sk/archív

 

Szombaton új pártelnököt választ a Za ľudí kormánypárt. Andrej Kiska, aki gyakorlatilag csak a választásokig vezette a pártot, a párt közgyűlésén bejelentette, hogy távozik a politikából.

 

A korábbi államfő szerint a párt két okból jött létre, ám ebből csak az egyiket sikerült teljesíteni – a Smert sikerült megállítani, egy erős koalíciós blokkot azonban nem tudtak létrehozni. Elmondása szerint a választások eredménye csalódásként érte, tekintve hogy kétszámjegyű támogatottságot remélt.

 

Kiska a párttagság előtt kifejtette, hogy pártjuk nem egységes, kiemelte, csak akkor lehetnek elismert, erős és elfogadott partner, ha a belső egység helyreáll. Azt is felrótta, hogy a közösségi hálón megjelent egyes posztok sokszor arra engednek következtetni, hogy a pártban nincs sem kommunikáció, sem pedig demokrácia.

 

A leköszönő pártelnök szerint a Za ľudínak négy párttal kellene szorosabbra fűzni az együttműködést, ezek pedig a parlamenten kívüli PS, Spolu, KDH, valamint a jelenlegi koalíciós partner SaS. Kiskának meggyőződése, hogy a pártnak nem kellene változtatni értékein és elképzelésein, majd jelezte, hogy az új elnök és vezetőség biztosan sikerre tudja majd vinni a pártot.

 

Kiska a párt közgyűlésén megosztotta tagtársaival, hogy körülbelül két hete daganatos betegség gyanúja merült fel nála, ami miatt már kivizsgáláson is részt vett a Nemzeti Onkológiai Intézetben.

 

“Mikor visszanézek erre a nyolc évre, sose sajnáltam, hogy beléptem a politikába”

 

majd hozzátette, hogy valószínűleg mostani felszólalása az utolsó aktív politikusként.

 

Kiska helyére ketten pályáznak, Veronika Remišová és Miroslav Kollár. A volt államfő nyíltan Remišovát támogatta korábban.

 

Igor Matovič kormányfő a Za ľudí tisztújításával kapcsolatban a közösségi hálón posztolt üzenetet. Ebben azt kívánta a pártnak, hogy úgy végződjön a mai szavazásuk, hogy elsősorban Szlovákiának legyen jó. Megemlítette, hogy az ellenzéki front felesleges szétverésének tartotta Kiska pártalapítását tavaly, bántotta őt az is, hogy Remišovát átcsábította az OĽaNO-tól, ráadásul egy olyan időszakban, mikor egyébként is rosszul állt a szénájuk, végezetül azonban köszönetet mondott a korábbi államfőnek.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket