Nyitókép forrása: körkép.sk

 

A Magyar Közösség Pártja szlovák kormánykoalíciós képviselőkkel együttműködve bekapcsolódik az állampolgársági törvény tárcaközi egyeztetésen lévő módosítási lehetőségébe – áll a magyar párt szerkesztőségünkhöz lejuttatott nyilatkozatában.

 

Eszerint az MKP úgy véli, a jelenlegi, belügyminisztériumi törvénymódosítási előterjesztés a kormányprogramban foglaltak szellemében fogalmazódott meg, ami csupán kis előrelépést jelent a mostani állapothoz képest, és sajnos nem oldja meg a felvidéki magyarok helyzetét, a magyar állampolgárság szabad felvételének lehetőségét.

 

„A közös előterjesztésünknek a célja az, hogy rámutassunk arra, hogy milyen formában kellene a törvényt úgy módosítani, hogy az a felvidéki magyarság elvárásainak is megfeleljen.”

 

 hirdetes_810x300  

áll a nyilatkozatban. Az állásfoglalás szerint az MKP tudatosítja, hogy a kormánykoalíció a kormányprogram szellemében kívánja a törvényt módosítani, amiben már az elvi egyezség is megszületett a koalíción belül,

 

„mégis kötelességünknek tartjuk a közös előterjesztés benyújtását, ami biztosítja a téma napirenden tartását, és magában hordozza a kielégítő, immár a mi elvárásainknak is megfelelő bővítés elfogadásának lehetőségét.”

 

zárul a nyilatkozat.

 

Az MKP és a koalíciós képviselők közös módosító beterjesztése ide kattintva érhető el. Az aláírói között ott van többek között Forró Krisztián MKP-s pártelnök, Köpöncei Péter, az MKP OT elnöke, Nagy Dávid elnökségi tag, Ondrej Dostál (OKS, SaS-es frakció), Ján Benčík (Za ľudí frakció), Radovan Kazda (OKS, SaS-frakció) és Filip Mónika (SaS) oktatási államtitkár is. (Most-hidas politikus neve nem szerepel az előterjesztésen).

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.