Gellért, Mercédesz
  • HUF: 365.13
  • USD: 1.17
  • 16 °C
  • 22 °C

Hirdetés (X)

Belföld

Gröhling “könnyített” becsületbeli nyilatkozatot szeretne, Matovič szerint még semmi sem dőlt el

Továbbra sem lehet tudni, végül milyen becsületbeli nyilatkozattal kell majd iskolába küldeni a gyereket

Nyitókép forrása: körkép.sk/KL

 

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter szerda délután a sajtónak azt nyilatkozta, hogy az egészségügyi minisztérium által beterjesztett javaslat a kötelező becsületbeli nyilatkozat kapcsán visszavonásra kerül, helyébe pedig az oktatási tárca egy „könnyített” tartalmú becsületbeli nyilatkozatot dolgoz ki.

 

Ebben a szülő azt erősítené meg, hogy a gyermek nem produkál tüneteket, és nem látogatott meg vörös besorolású országokat. Ezt a nyilatkozatot írja alá a szülő vagy a gondviselő, és ezt viszi magával gyermek az iskolai év kezdetén.

 

Marek Krajčí egészségügyi miniszter (OĽANO) a romló járványügyi helyzet kapcsán kedd este még arról beszélt, hogy olyan becsületbeli nyilatkozatra lenne szükség, amely azt igazolná, hogy gyermek nem volt a tanév kezdetét megelőző két hétben külföldön, illetve hogy járt-e tömegrendezvényen. És amennyiben járt, akkor önkéntes házi karanténba kell vonulnia a lurkónak. Az elég szigorú intézkedésről Krajčí kedden még azt mondta, csak „mérlegesre” terjeszti be a szerdai kormányülésre.

 

A tanév kezdete előtti „rossz politikai üzenetek” miatt aggódó Gröhling javaslata azonban még koránt sem végleges. Igor Matovič (OĽANO) kormányfő szerint a becsületbeli nyilatkozat tartalma még nem lezárt téma, és úgy vélte, hogy Gröhling kissé előrerohant, mikor a saját verzióját a sajtó elé tárta.

 

Krajčí ezzel kapcsolatban még elmondta, hogy összehívja a szakértők tanácsát, hogy egy megfelelő javaslat kerüljön ki, ami megvalósítható a tanév kezdetéig.

 

Egyelőre tehát nem lehet tudni, végül milyen intézkedéseket foganatosítanak a tanév kezdetére a diákok számára. Annyit azonban már tudhatunk, hogy országos szintű iskolabezárásokra aligha kerül majd sor, helyette lokális vagy régiós szinten fogják korlátozni az oktatási intézmények működését a járványügyi helyzet súlyossága alapján.

 

Koronavírus: Zavar a kormányban az új tanév miatt. Gröhling pontosította a diákokra vonatkozó becsületbeli nyilatkozat kérdését

 

Országosak helyett helyi változókat vesznek figyelembe

 

Az új, most elfogadott járványügyi terv is a lokális és regionális járványügyi statisztikákat tekinti kiindulópontnak az országosak helyett. Például a napi új fertőzöttek hétnapos mozgóátlaga helyett a járási statisztikák alapján hozna döntést az egészségügyi minisztérium.

 

Az országos szintű intézkedések elkerülése mellett egyéb gyakorlati oka is van a statisztikák szerinti döntéshozás megváltozásának. Ez azt jelenti, hogy ha nagyobb számú fertőzöttet vesznek nyilvántartásba, de ezek könnyebb lefolyású betegséggel küzdenek, nem szorulnak kórházi ellátásra, akkor a járványi rendelkezéseket nem feltétlenül szigorítják.

 

A járványügyi terv hat válságfokozatot különböztet meg. A nulladik fázis azzal kezdődik, hogy az Egészségügyi Világszervezet világjárványt hirdet (tehát nem kell, hogy Szlovákiában is legyenek betegek). Ekkor a tömegrendezvényeket korlátozhatják, de a rendelkezések alapvetően megelőző jellegűek. A kormány dönthet úgy, hogy veszélyhelyzetet hirdet.

 

Az 1. fázisban már elkezd nőni a fertőzött esetek száma a kórházakban. A betegeket elkülönítik, a hatóságok visszakövetik, kikkel érintkeztek. Mozgósítják a járványklinikákkal rendelkező 12 szlovákiai kórházat. Előkészítik a betegágyakat, a gyógyszerkészleteket és más eszközöket. Az egyes minisztériumok elkezdik a járványhelyzethez szükséges felszerelések beszerzését.

 

A 2. fázisban a járványügyi helyzet tovább súlyosbodik, járványgócok alakulnak, az új esetek száma exponenciálisan nő (az egyes fázishoz képest legalább megduplázódik). A járványügyi osztályok és klinikák kapacitásai legalább 50 százalékban telítődnek. A kormány és a közegészségügy bejelenti, hogy nem javasolja a külföldi utakat a kockázatos besorolású országokba. Ezekből az országokból megkezdődik a szlovák állampolgárok hazaszállítása. Proaktív módon bezárják az iskolákat és a szociális otthonokat.

 

A 3. fázisban a klinikák és kórházak fertőzött osztályainak kapacitása 75 százalékban megtelt. A fertőzöttek házi vagy hatósági karanténba kerülnek. Nincs elég egészségügyi dolgozó, mivel megfertőződtek. Új járványgócok alakulnak ki, lokális karanténokat rendelnek el. Közösségi területi járványok alakulnak ki. Fokozzák az iskolák és szociális otthonok bezárását. Az egészségügyi tárca újabb kórházakat mozgósít és von be a járványhelyzet kezelésébe. A kormány fontolóra veszi a veszélyhelyzet kihirdetését.

 

A 4. fázisban a kórházak és klinikák kapacitásai telítődnek, a vírus teljesen ellenőrizetlen terjed, az ápolók, orvosok és nővérek is ágynak esnek. A rendőrség és a fegyveres erők nem képesek fenntartani a közrendet, zavargások törnek ki, utcai összecsapások az polgárok és a rendőrök között. A kormány elé terjesztik a szükségállapot bevezetésének lehetőségét.

 

Az 5. fázisban törlik a korlátozások egy részét, még ha a fertőzöttek száma tovább emelkedik is. Az iskolák és más intézmények bezárása továbbra is „reakciós”, tehát lokális/regionális szinten történik. (via HNonline.sk)

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket