Nyitókép: Polícia SR

 

 Az Agrárkifizető Ügynökségen (PPA) keresztül az uniós forrásokból szétosztott pénzekkel kapcsolatos korrupciós megaügyben csak úgy repkednek a milliók. Az egyik vádlott úgy döntött, hogy önkét ad át a kenőpénzből több százezer eurót a rendőröknek.

 

Az Állattenyésztő (Dobytkár) Szlovákia történetének legnagyobb korrupciós ügye. A nyomozók már több mint tízmillió eurónyi kenőpénzt dokumentáltak.

 

 hirdetes_810x300  

A pénz egy része, amire a korrupciós körhinta a PPA-n keresztül az uniós források szétosztásával tett szert, a rendőrök kezében végezte. Az egyik vádlott ugyanis önként úgy döntött, hogy 400 ezer eurót ad át a kenőpénzből.

 

A hírt Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette.

 

 „Az Állattenyésztő akció keretén belül több értéktárgyat és készpénzt foglaltunk le. Az egyik vádlott a tegnapi nap folyamán önkéntes alapon úgy döntött, hogy 400 ezer eurónyi, inkriminált bűntényből származó készpénzt ad át“

 

– jelentette ki Slivka.

 

Az Aktuality.sk információi szerint Marek Kodadáról van szó, aki a múltban a földművelésügyi minisztérium hivatalnoka volt.

 

Kodada már az elejétől kezdve együttműködik a rendőrséggel és jelentős mértékben hozzásegített a korrupciós körhinta működésének leleplezéséhez. Azt, hogy Kododa adta át a rendőrségnek a kenőpénzből származó készpénzt, a jogi képviselője is megerősítette.

 

Az egykori miniszteri hivatalnok a korrupciós körhinta hierarchiájának egy újabb fokára mutatott rá.

 

A rendőrség Kododa vallomására hivatkozva vette őrizetbe a PPA egykori igazgatóját, Juraj Kožuchot és Martin Kvietik oligarchát.

 

Kvietik azóta már megpróbált szabadulni az előzetes letartóztatásból, de a Specializált Büntetőbíróság tegnap elutasította a kérelmét.

 

Aktuality.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!