Nyitókép: bratislavskykraj.sk

 

A Pozsony Megyei Önkormányzat egyik alkalmazottját is pozitívan tesztelték koronavírusra, ezért a megye az alkalmazottak tesztelése és további óvintézkedések elfogadása mellett döntött – tájékoztatott Lucia Forman szóvivő, aki azt is hozzátette, hogy a pozitívan tesztelt alkalmazott otthoni karanténban van.

 

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megakadályozzuk a vírus terjedését. Elsősorban az összes kollégát leteszteljük, aki kapcsolatba került a koronavírusos alkalmazottunkkal. Másodsorban alaposan fertőtlenítjük az összes helyiséget, és az emberek mozgását is korlátozzuk“

 

– mondta Jurja Droba, Pozsony megye elnöke.

 hirdetes_810x300  

 

A Pozsony Megyei Önkormányzat tájékoztatása szerint a hivatal biztonságosan működik. A hivatalba való belépéskor az alkalmazottak és az ügyeiket intéző polgárok testhőmérsékletét is egy automatikus szenzor méri.

 

Droba kiemelte, hogy a koronavírus nem kitaláció és nem is összeesküvés-elmélet, hanem valódi probléma.

 

„A pozitívan tesztelt kollégánk nem járt külföldön, és minden higiéniai előírást betartott. Sajnos, olyasvalakitől kapta el a vírust, aki nem viselkedett felelősségteljesen. Ezért is kérek mindenkit arra, hogy ne becsülje alá a veszélyt“

 

– jegyezte meg Droba.

 

A régiófejlesztési minisztérium egyik alkalmazottja is COVID-os

 

Az újonnan létrehozott Befektetési, Régiófejlesztési és Informatizációért Felelős Minisztérium egyik alkalmazottjának szintén pozitív lett a koronavírus-tesztje. Michal Dyttert, a kommunikációs részleg igazgatójának tájékoztatása szerint a fertőzött alkalmazottal a minisztérium vezetősége közül senki sem találkozott személyesen.

 

A fertőzött alkalmazott kollégáit megkérték, hogy regisztráljanak a CovidPasson, és vegyenek részt tesztelésen. Jelenleg mindnyájan otthoni karanténban vannak és otthonról dolgoznak.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!