Nyitókép forrása: seas.sk

 

Későbbre halasztják a mohi atomerőmű harmadik blokkjának első beüzmelését. Az előző kormány a rengeteg technikai hiányosság ellenére őszre ígérte a sokmilliárdos pénznyelő beindítását. Ez most megváltozott.

 

A Hospodárske Noviny gazdasági napilap közlése szerint a korábban megállapított hiányosságokra és a koronavírus okozta gazdasági nehézségekre való tekintettel 2021 év elejére halasztották az új hármas blokk beindítását.

 

„Rendszersen tájékoztatnak minket a projekt menetéről, és elmondhatom, hogy ma már látjuk a fényt az alagút végén. Ha minden jó, a jövő év elején elkezdhetjük beillszteni a tűtőelemeket a reaktorba”

 

 hirdetes_810x300  

nyilatkozta Karol Galek gazdasági államtitkár. Hozzátette, hogy a projektet vizsgálja a Nemzeti Bűnügyi Ügynökség (NAKA) a költségvetés gyanús növelése és túlárazások gyanúja miatt. Ez jelentős mennyiségben közpénzeket is érint, a mohi atomerőmű üzmeltetető cégében az álla 34 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

 

Az I. Fico-kormány által elkezdett projekt eredeti költségvetése 2,8 milliárd euróról szól, mára 5,7 milliárdnál tartunk. A gazdasági minisztérium szerint a jelenlegi költségkeret a hármas blokk befejezésére ugyan elég lehet, de a négyes blokk aligha fér már bele.

 

A projektnek (a négyes blokkal együtt) eredetileg 2013-ra kellett volna elkészülnie, ám azóta több mint tízszer halasztották el az átadás időpontját. Elég sok építési hiányosságot tártak fel az ellenőrök, a rendőrség pedig kifizetetlen alvállalkozói számlák és túlárazás-gyanús tételek miatt vizsgálódik az atomerőmű körül.

 

A projektet még az olasz ENEL kezdte el, ma már a Daniel Kžetínský nevű cseh oligarcha érdekeltségébe tartozó Energetický a průmyslový holding (EPH) vezeti.

 

Mivel egy atomerőműről van szó, az eddigi hiányosságok és visszaélések gyanúja minimum aggodalmat keltő lehet. Ráadásul az atomerőmű nukleáris hulladékját és elhasználódott fűtőelemeit a legutóbbi hírek szerint a déli, magyarok lakta régiókban helyeznék el. Az öt szóba jöhető helyszín a Tribecs-hegység. A szóban forgó terület négy járást érint: a Nyitrai, a Nagytapolcsányi, az Aranyosmaróti és a Simonyi járást.

 

A másik helyszín a Vepor-hegység, amely a Breznóbányai és Rimaszombati járásokat érinti. A harmadik a Sztolica-hegység, amely a Rozsnyói, a Breznóbányai, a Rimaszombati, a Poltári és Losonci járásokat érinti. A negyedik a Cserhátvidék (Cerová vrchovina) a Rimaszombati és a Losonci járásokban. Az ötödik pedig a Rima-völgye (a Rimaszombati és a Nagyrőcei járások vidéke).

 

Mohi atomerőmű: a legutóbbi tesztek újabb hiányosságokra mutattak rá

 

Kiszivárgott videó: 2018-ban felrobbant a mohi atomerőmű épülő blokkjában az egyik dízelgenerátor

Készül a mohi atomerőmű, magyarlakta járásokba kerülhet a radioaktív hulladék

 

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!