Nyitókép: TASR/Štefan Puškáš

 

A pozsonyi Comenius Egyetem kollégiumaiban elszállásolt diákok közül kettőnek pozitív lett a koronavírus-tesztje – tájékoztatott Martina Mášiková az egyetem rektorátusáról.

 

Az első esetet a pozsonyi Družba egyetemi kollégiumban regisztrálták.

 

 hirdetes_810x300  

„Az elszállásolt diák szeptember 3-án az elszállásolása során 20 percet töltött a kollégium szobájában, majd hazautazott. A koronavírus-fertőzést szeptember 11-én állapították meg nála, azóta otthoni karanténban van”

 

– tájékoztatott Mášiková. A szigorú higiéniai szabályokra való tekintettel az egyetem úgy véli, kevés az esély arra, hogy valakit megfertőzött volna.

 

A másik esetet a Ľ. Štúr – Mlyny UK egyetemi kollégiumból jelentették.

 

„A pozitívan tesztelt diáklányt a lakótársával együtt egy izolációs szobában szállásoltuk el. A diáklány a kolléganőjétől kapta el a vírust. Jelenleg mindkét diáklány a következő tesztelés időpontjára vár”

 

– mondta Mášiková, aki azt is hozzátette, hogy a diákoknak tünetmentes a betegségük.

 

Mášiková arra kéri a diákokat, hogy viseljenek szájmaszkot, kiváltképpen a toaletteken és a liftekben. Amennyiben valakinél beigazolódik a fertőzés, azonnal lépjen kapcsolatba a kar tanulmányi osztályával, ha pedig kollégista, akkor a kollégium vezetőségét is tájékoztassa.

 

Teraz.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!