Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő szombaton elutasította azokat a felvetéseket, hogy feleségével kivételeztek volna a csődbe jutott Arca Capital kapcsán. A kormányfő szerint felesége a cégcsoport Arca Investments nevű vállalatába fektetett be, három váltóval rendelkezik, összesen 600 ezer euró értékben.

 

Matovič több napot várt azzal, hogy reagáljon a Plus 7 dní hetilapban megjelent írásra, amely szerint felesége, Pavlína 10 millió eurót fektetett korábban az Arca-ba, és most, hogy a cég bajba jutott, ő a többi hitelező kárára hozzájutott a pénzéhez még a csődbírósági határozatok előtt, a kormányfő feleségeként.

 

Matovič állítása szerint felesége sosem fektetett be az Arca Capital cégcsoportba, hanem a cég egyik érdekeltségének, az Arca Investemntsnek három váltóját vásárolta meg összesen 600 ezer euró értékben, és – a híresztelésekkel ellentétben – egyiket sem fizették még ki neki.

 hirdetes_810x300  

 

„Várni kénytelen a sorára, ahogy a cég többi hitelezője. Szóval senki sem volt kivételezett”

 

mondta Matovič. Hozzátette, ő maga hamarább tudta, hogy az Arca fizetésképtelenségbe kerül, mint hogy felesége idén tavasszal megvásárolta volna a két utóbbi váltót, és épp ez bizonyítja, hogy semmilyen módon nem szól bele párja pénzügyeibe, és nem használja személyes célokra a miniszterelnökként kapott információkat

 

Arra a kérdésre, hogy miért várt több napot a cikkre adott első reakcióval, a kormányfő azt mondta, ez bizalmi próbatétel volt, hogy a koalíciós partnerek, a sajtó és a választók vajon hisznek-e neki. A Plus 7 dní cikkét személye elleni lejárató kampánynak nevezte, amit szerinte Jaroslav Haščák és a Penta rendelt meg (Plus 7 dní a Penta tulajdonában van).

 

Arról, hogy Matovič felesége még a csődbírósági döntés előtt megkapta volna kinnlevőségét a cégtől, először Peter Pellegrini korábbi smeres kormányfő beszélt szerdán.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!