Nyitókép: SME

 

Lucia Ďuriš Nicholsonová, az SaS EP-képviselője a Markíza televízió Testre szabva című műsorában megerősítette, hogy el tudná magát képzelni az SaS élén.

 

Richard Sulík jelenlegi pártelnök bennfentes információk szerint fokozatos kivonulását tervezi a pártelnökségből. Nicholsonová mellett a jelenlegi oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling is ambicionálja magát erre a posztra.

 

A Körkép.sk úgy tudja, hogy maga Sulík inkább Gröhling felé hajlik, aki könnyebben irányítható, mint az elmúlt években az SaS-en belül szuverén pozíciót kiépített Nicholsonová. Portálunk úgy tudja, hogy az EP-képviselő inkább a választók körében, míg Grögling Sulíknak köszönhetően a párttagok között lehet népszerűbb.

 hirdetes_400x285  

 

Az SaS az a kormánypárt, mely a választások óta nem gyengült, hanem erősödött.

 

A Markíza a műsorban részt vevő Monika Beňovától is megkérdezte, hogy tervezi-e a Smerből kilépett Peter Pellegrini új pártjába való átlépést, de a szintén EP-képviselő politikus nemmel válaszolt. Hozzátennénk, hogy magától Pellegrinitől sem kapott erre ajánlatot.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!