Salamon
  • HUF: 365.27
  • USD: 1.19
  • 11 °C
  • 14 °C
Belföld

“Dél és kelet is Szlovákia” – az MKP, a Most-Híd és az Összefogás közös levélben fordul a közlekedési minisztériumhoz

A nemrég nyilvánosságra hozott közútfejlesztési prioritásainak felülvizsgálatát szorgalmazzák

Nyitókép forrása: dnes24.sk

 

Közös levélben fordultak az MKP, a Most-Híd és az Összefogás (MKÖ) elnökei az Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszterhez, amelyben a kormány nemrég nyilvánosságra hozott közútfejlesztési prioritásainak felülvizsgálatát szorgalmazzák. Az Árért Éréket munkacsoport által kidolgozott 100 pontból álló fejlesztési rangsor egyértelműen jelzi, hogy a déli járások kulcsfontosságú beruházásai enyhén szólva sem kaptak helyet a kormány prioritásai között.

 

„Mivel, ha a tervezett út- és vasútépítési, felújítási tervek a felvázolt módon és sorrendben valósulnának meg, az nagyon hátrányosan érintené az egész déli és keleti régiót, ahol a magyarok többsége él.”

 

olvasható az MKP vonatkozó Facebook-bejegyzésében. A párt hivatalos honlapján megjelent közlemény szerint Forró Krisztián pártelnök hangsúlyozta, hogy közúthálózat, a vasút és a vízi utak kiépítettsége és minősége

 

„segíti a munkanélküliség csökkenését és a régió gazdasági erejének javulását. Egyúttal az egyéneknek, családoknak, vállalkozóknak, önkormányzatoknak és a magyar közösség megerősödésének is mozgatórugója lehet, biztosíthatja az általános jólétet és az emberek életminőségének javulását az adott területen”

 

fogalmazott Forró.

 

Északon milliárdos vasúti beruházások valósultak meg, délen alig tudnak közlekedni a vonatok

 

Sólymos László, a Most-Híd elnöke, aki az elmúlt választási ciklusban 4 évig volt környezetvédelmi miniszter (párttársa, Érsek Árpád volt a közlekedési miniszter) most azzal vádolja a kormányt, hogy „azok az autópályák, gyorsforgalmi utak, amelyek elengedhetetlenek lennének a déli régiók fejlődéséhez, nem képezik a kormány prioritásait. Néhány kivételtől eltekintve ezek az utak a fontossági sorrend második felében helyezkednek el.”

 

„Ha ezt így hagyjuk, akkor újabb eltékozolt évek következnek a kevésbé fejlett járásokban” – mondta, hozzátéve – magyarázva az elmúlt négy évet, amelyet a Most-Híd kormánypozícióban töltött –, hogy „a több évtizeden keresztül fennálló anyagi diszkrimináció hatásait nem lehet négy év alatt behozni”.

 

Felsővisnyó után itt az újabb autópálya-botrány: a pozsonyi elkerülő

 

Mózes Szabolcs, az Összefogás elnöke azt hangsúlyozza, hogy miközben nemrég átadták az új komáromi hidat, ami jelentősen növeli majd a városon keresztülhaladó kamionforgalmat, a rendkívüli fontosságú komáromi elkerülő projektje csak a 83. helyet kapta meg a 100 pontos listán.

 

Szakértőink szerint ez a sorrend a felállításánál használt helytelen metódusnak köszönhető. Ezért meg kell változtatni a prioritások sorrendjét, az érintett járások lakosai nem másodrangú állampolgárok, erről szeretnénk tárgyalni a miniszter úrral”

 

mondta Mózes.

 

A közös levélről szóló közlemény szerint a három párt egyesülésével létrejövő új párt “programjának egyik fő pillérét képezi majd, amelyről a Híd, MKP és az Összefogás képviselői intenzív tárgyalásokat folytatnak”. 

 

Nulla. Ennyi jut Dél-Szlovákiának a kormány 332 milliós vasútfejlesztési keretéből

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!

Kommentek

Kövessen minket