Salamon
  • HUF: 365.27
  • USD: 1.19
  • 11 °C
  • 14 °C
Belföld

Matovič: szigorítások jönnek, a koronavírus tízszer veszélyesebb, mint az influenza

A kormányfő élesen bírálta a rendelkezéseket figyelmen kívül hagyó polgárokat

Nyitókép forrása: HNonline.sk

 

A járványügyi bizottság ülése után a kormányfő és a tiszti főorvos a járványügyi intézkedések szigorítását vetítette előre. Egyelőre nem tudni konkrétumokat, pár javaslatot azonban elárultak. Matovič kormányfő élesen bírálta a szabályokat figyelmen kívül hagyó polgárokat. Várhatóan a határoknál is lesznek ellenőrzések, azt viszont megint csak nem lehet tudni, hogy ez milyen mértékű lesz.

 

Ján Mikas tiszti főorvos emlékeztetett, hogy új rekord született a napi új esetek számát illetően (419 csütörtökön). Jelezte, hogy a járványtérképen egyre több vörös besorolású járás jelenik meg, köztük Pozsony, a Komáromi, Nagymihályi és más járások.

 

Hangsúlyozta, hogy már nem csak az új esetek száma emelkedik meredeket, hanem szemlátomást nő a 65 év feletti fertőzöttek száma is. A nyugdíjas korosztály a leginkább veszélyeztetett korcsoport a járványt illetően, náluk lehet a legsúlyosabb és a legveszélyesebb lefolyású a koronavírus-fertőzés, ők szorulnak leginkább intenzív ellátásra és lélegeztetőgépre.

 

A járványügyi bizottság mai ülése alapján néhány rendelkezés változik. Jelenleg még nem áll rendelkezésre pontos és részletes információ a változásokat illetően.

 

Várhatóan szigorítják a maszkviselés szabályait, főleg az iskolákban, szigorított korlátozások várhatók a tömegrendezvények esetén, és a határoknál is várhatók biztonsági-megelőző intézkedés. Konkrétumokról várhatóan hétfőn dönt a központi válságstáb.

 

Igor Matovič kormányfő elmondása szerint olyan javaslat is elhangzott, hogy a nem ülőhelyes tömegrendezvényeket tiltsák be, az esküvők legfeljebb harminc főig legyenek megvalósíthatók, a beltéri események felső határa 100, a kültérieknek 200 fő lenne.

 

„Ha így haladunk, akkor jövő héten naponta több mint 800 fertőzöttel számolhatunk”

 

mondta Matovič, majd kritizálta a felelőtlen, szabályokat be nem tartó polgárokat. Hangsúlyozta, a koronavírus tízszer halálosabb, mint az influenzavírus.

 

„Úgy akarunk járni, mint az olasz Bergamo, amikor betelefonál a hetven éves beteg idős ember, a kórház pedig kénytelen azt mondani, hogy maradjon otthon, nincs mit tenni?”

 

fogalmazott.

 

Kijelentette, hogy ha be is vezetik a szigorításokat, az nem fogja rögtön éreztetni a hatását, két, három, négy hét múlva indulhat csak meg az esetszámok csökkenése, addig emelkedés várható.

 

A kormány szerint a központi válságstábnak érdemes lenne átgondolnia, hogy vörös besorolást akar-e adni Ausztriának és Magyarországnak, tekintve, hogy arányaiban már Szlovákia is hasonló számokkal rendelkezik, mint az említett két ország. 

 

Ján Mikas újságírói kérdésre reagálva elmondta, hogy Szlovákia hamarosan új típusú teszttel kezdi tesztelni a lakosságot. Az “antigén tesztek”, amelyeket hamarosan Európa több országa is bevezet, a népesség gyorsabb elsődleges tesztjét teszi lehetővé. Csak a pozitív antigén tesztekkel rendelkezőket küldik a jelenleg használt PCR tesztekre, amivel jelentős kapacitás szabadul fel a laborokban, és hatékonyabbá válhat a tömegtesztelés.

 

 

 

Cikkünk frissül

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Kövessen minket