Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Nagyon úgy tűnik, hogy mégsem helyezik el a jövő év elején a mohi atomerőmű új harmadik blokkjában a radioaktív fűtőelemeket. A Hospodárske Noviny keddi cikke szerint a Nukleáris Felügyeletnek előbb maradéktalanul fel kéne derítenie az erőműbővítéssel összefüggő engedélyhamisítási ügyet. Egészen pontosan a minőségileg problémás acélcsövekről van szó, amelyet egy orosz-cseh cég adott el a kivitelezőnek.

 

Márciusban engedélyhamisítás miatt tartott razziát a NAKA, amelynek következtében a nukleáris felügyelet ellenőreinek több mint nyolcezer már beépített elemet kell megvizsgálniuk.

 

„A kétes eredetű engedélyekkel rendelkező vállalat által beszállított, nukleáris biztonságot leginkább befolyásoló elemek mindegyikét, tehát száz százalékban át kellett ellenőrizni”

 

 hirdetes_400x285  

idézte Miriam Vachovát, a felügyelet munkatársát.

 

A rendőrség rendszeres vendég az erőműnél

 

Két T-elemet már ki kellett cserélni a négyes blokkban, és más változásokat is foganatosítani kellett, mert az acélcsövek nem az előírt norma szerinti tulajdonságokkal rendelkeznek. Az ellenőrzés több kilométernyi acélcsövet érintett. És ha ez nem lenne elég, a felügyeletnek más hiányosságokat is sikerült kiszúrnia.

 

A rendőrség a tavaszi razzia során kihallgatta a beszállító vállalat, a Škoda JS, illetékeseit. A cég nem csak a csövek beszerzéséért, hanem más montázsmunkákért is felelt. A nyomozás jelenleg is zajlik, de mivel nemzetközi ügyről van szó, lassan halad.

 

A mohi atomerőmű bővítése rengeteg munkát ad a rendőrségnek, egymást érik a razziák. A rendőrség korábban a kivitelező két olasz menedzsere ellen emelt vádat hűtlen kezelés különösen súlyos bűntette miatt, ám részleteket azóta sem árultak a nyilvánosságnak. A kommandósok kifizetetlen beszállítói számlák miatt is meglátogatták már az atomerőmű területét, a NAKA pedig nemrég egy túlárazott tűzvédelmi rendszer miatt indított nyomozást.

 

Visszaélések, kifizetetlen számlák, hanyag munka – így néz ki a mohi atomerőmű bővítése

 

Túl drága, késik és problémás

 

A folyamatosan napvilágra kerülő hiányosságok miatt azonban nem csak újabb halasztást jelentenek, hanem azt is, hogy kitolódik az olasz Enel energetikai vállalat (a kivitelező) és az állam között 2018-ban kötött szerződés hatálya. A sokat vitatott dokumentumban az állam kötelezte magát, hogy nem avatkozik be a kivitelező projektet illető döntéseibe.

 

A mohi atomerőmű új blokkjainak elindítását a bővítés 2008-as megkezdése óta eddig tíz alkalommal halasztották el, miközben a kivitelezés az eredeti 2,3 milliárd euróról 5,7 milliárdra nőt (vagyis több mint ezer eurós költség jut minden férfira, nőre és gyerekre az országban). A gyakran pénznyelőként is emlegetett projekt során számtalan hiányosságot tártak eddig fel az ellenőrzök, az osztrákok pedig erősen lobbiznak az új blokkok beindítása ellen.

 

Atom-művelet: A mohi atomerőműben razziázott a NAKA – megint

 

Kiszivárgott videó: 2018-ban felrobbant a mohi atomerőmű épülő blokkjában az egyik dízelgenerátor

 

Ismét elhalasztják a mohi atomerőmű harmadik blokkjának beüzemelését

 

A mohi atomerőmű körüli nemzetközi feszültség háttere: egy anonim forrás és egy pánikot okozó riport

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!