Nyitókép: SITA/Branislav Bibel

 

Az esküvőket és az ünnepségeket vagy titokban, vagy Lengyelországban tartják meg. Három árvai járásban alaposan módosítják a tesztelések feltételeit – a koronavírusteszt elvégzésére a súlyos tünetek már nem elegendőek, ajánlásra lesz szükség a körzeti orvostól.

 

Szlovákiában a legnagyobb harcot Árva vívja a koronavírus ellen. A Turdossini, Námesztói és Alsókubini járásból szerdán összesen 1 300 pozitív fertőzöttet jelentettek, és szinte borítékolható, hogy ez a szám csak növekedni fog az elkövetkezendő napokban. Az utóbbi két hétben Árván 10 ezer lakosra 80 koronavírus-fertőzött jutott, így egyértelműen Árva a koronavírus által leginkább sújtotta szlovákiai régió.

 

 hirdetes_810x300  

Ha egyszerűsítve szeretnénk felsorolni azokat az okokat, amelyek a fertőzöttek számának rohamos növekedéséhez vezettek Árván, akkor az alábbiakat említenénk: a lengyel határ közelsége és az ingázás, nagy esküvők és ünnepségek megtartása, esti bulizások a környékbeli járásokban és Lengyelországban.

 

Kis esküvő a templomban, nagy lagzi a határon túl

 

 „Az emberek fütyülnek az egészre, nem tartják be az óvintézkedéseket. Nagyon jól tudjuk, hogy a szükségállapot ellenére nagy lagzikat és ünnepségeket tartanak Lengyelországban“

 

– panaszolta Mária Varmusová, az alsókubini székhelyű Regionális Közegészségügyi Hivatal vezetője, aki az egész árvai régióért felelős.

 

Hihetetlen, hogy a higiénikusok mennyi óvintézkedésre fittyet hányó esetet lepleztek le. Például volt egy egészségügyi nővér, aki tudta, hogy pozitív, de mégis elment egy esküvőre.

 

A nagy gócpontokon kívül további húsz kisebb, helyi gócpontot regisztráltak.

 

„Az egyik ember esküvőn volt, a másik ünnepségen, a vírus pedig a közeli kapcsolatok miatt fokozatosan terjed. Vannak olyan emberek is, akik elbagatellizálják az egész helyzetet, és tudatosan terjesztik a vírust“

 

– mondta Varmusová.

 

A higiénikus arról is beszámolt, hogy miként lett a Námesztói és a Turdossini járás vörös besorolású, szigorú óvintézkedésekkel. A helyiek este tíz órakor beültek az autóba, és elmentek szórakozni a zöld besorolású Alsókubinba. Ezért javasoltuk azt, hogy Alsókubin is kerüljön fel a vörös színű járások közé. Miután ez megtörtént, az emberek Zsolnára jártak szórakozni.

 

Hasonló volt a helyzet az esküvőkkel is. Az árvaiak otthon két tanúval megesküdtek, majd Lengyelországba, a Rózsahegyi, a Liptószentmiklósi vagy más zöld besorolású járásba mentek bulizni.

 

„Az emberek kreatívak. A templomban megcsinálják a 30 fős szertartást, utána pedig Lengyelországban buliznak tovább. Sokan már pozitívan mentek az esküvőre, ahol összevegyültek a többiekkel, és továbbadták egymásnak a vírust. Az óvintézkedéseket nem tartották be, a lakodalmat a tiltásunk ellenére is megtartották“

 

– magyarázza a higiénikus.

 

Miután szigorítottak a korlátozásokon, a higiénikusoknak egyre több szidalmazást kellett elviselniük. Varmusová olyan feldúlt menyasszonyokkal is beszélt, akik vagy telefonon keresztül szidták, vagy a téren kiabáltak, hogy fizessék vissza a költségeiket.

 

Miért más a járvány második hulláma?

 

Valójában mi is történt Árván?

 

A helyi lakosok az első hullám idején is ingáztak Lengyelországba, templomba jártak, házasodtak és ünnepeltek. Varmusová elmondása szerint tavasszal a Námesztói és a Turdossini járásból származó ingázók inkább külföldön maradtak, hogy a hazatértük után ne kelljen kötelező karanténba vonulniuk. Ezenkívül az első hullám idején még nem voltak terítéken a nyári kirándulások, és a szigorú óvintézkedések miatt az emberek elhalasztották az esküvőket és a nagy ünnepségeket.

 

 „A második hullám elindítója először a véletlen volt, aztán ehhez hozzájárultak az árvai régió olyan specifikumai, mint a külföldi ingázás, a tavaszról áttett lagzik és ünnepségek… A válságstáb azonnal óvintézkedéseket fogadott el a személyek számának korlátozását illetően, de a rendelkezés nem volt effektív, mert az emberek nem tartották be, és most sem tartják be. Szeptemberben tömegesen tartottak esküvőket, elsőáldozásokat, bérmálkozásokat…“

 

– állítja Varmusová.

 

A nagyobb cégek és szervezetek megelőzésképpen leteszteltették az alkalmazottaikat. Így derült ki, hogy az egyik üzemben 111 pozitív volt. Aztán az egyik szociális otthonban szintén a tesztelés során derült fény arra, hogy több mint 17 fertőzöttjük van.

 

Nem mondtak igazat, ezért korlátozzák a tesztek elvégzését

 

Árván azok a tesztelésre jogosult emberek is bonyolítják a helyzetet, akik az elektronikus űrlapon keresztül történő jelentkezés során hazudnak. A túlterhelt higiénikusoknak esélyük sincs az interneten keresztül kiszűrni azt, hogy a leírt tünetek valódiak-e, vagy csak megelőzésképpen, esetleg a munkájuk miatt szeretnék magukat leteszteltetni.

 

Az egésznek az lett az eredménye, hogy Árván már csak azokat fogják letesztelni, akiknek a körzeti orvos ajánlani fogja a tesztelést. Ez a megoldás egyrészt azért jó, mert csökkenti a higiénikusok túlterheltségét, másrészt hozzásegít a vírus terjedésének megfékezéséhez (karantén).

 

Egyesek sírnak, hazudoznak, kiabálnak

 

A higiénikusok ezenkívül telefonos ügyfélszolgálatot is működtetnek, ahova naponta több tucat ember telefonál.

 

 „Az egész nagyon bonyolult. Egy telefonbeszélgetés általában negyed óráig tart. Vannak olyan emberek, akik sírnak, mások kiabálnak, hazudnak. Végeredményben eljutunk az eredményhez, de ez egy nagyon hosszadalmas folyamat. Nagy problémát jelent, ha a menyasszony vagy a vőlegény koronás, ami már előfordult. A menyasszonytáncnál ugyanis mindenki szemtől szembe táncol a menyasszonnyal, úgyhogy el tudják képzelni a végeredményt“

 

– magyarázta Varmusová.

 

Denník N/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.