Nyitókép: TASR/Pavel Neubauer

 

Merek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter szerint a járványhelyzet egyáltalán nem stabil az országban. Elmondása szerint a fertőzöttek száma drámai növekedésnek fog indulni, ezért a jövő hét folyamán a napi esetszámok az 1 500 főt is túl fogják lépni. Az egészségügyi tárca vezetője mindezt a járványügyi helyzet pénteki értékelése során mondta el.

 

„Ebben az időszakban az ország nem éppen a legjobban módon tud megbirkózni a járvánnyal”

 

– konstatálta.

 

 hirdetes_810x300  

Rámutatott arra is, hogy a fertőzöttek száma Szlovákiában gyorsabban növekszik, mint a szomszédos Magyarországon vagy Ausztriában. Krajčí szerint Európán belül Csehországban a legrosszabb a helyzet, de Lengyelországban is a helyzet fokozatos romlásának lehetünk a szemtanúi. Szlovákiában a reprodukciós ráta 1,43-ra emelkedett. Míg múlt héten egy napra átlagosan 510 fertőzött jutott, addig ezen a héten 756.

 

A kórházban ápolt betegek száma 191-ről 324-re emelkedett. A legtöbb koronavírusos pácienst a Zsolnai, Trencséni és Kassai kerület kórházaiban ápolják. A 65 év feletti rizikós kategóriában szintén megemelkedett a vírusfertőzöttek száma. Ebben a korcsoportban október 7-ig 879 fertőzöttet soroltak. A legtöbben az Eperjesi kerületben vannak.

 

Szlovákia a tesztelések számát illetően is rekordot tudhat maga mögött. A napi átlagosan elvégzett tesztszám 7 646-ra emelkedett.

 

A vörös fázisba jelenleg 62 járást soroltak. Az ún. narancssárga fázisban 11 járás van, míg a zöldben mindössze 6.

 

ZELENÝCH OKRESOV JE MINIMUM, POSILNILI SME TRASOVANIEVeľká časť regionálnych úradov verejného zdravotníctva (RÚVZ) aj…

Gepostet von Úrad verejného zdravotníctva Slovenskej republiky am Freitag, 9. Oktober 2020

 

Az egészségügyi miniszter ismételten az óvintézkedések betartására szólította fel az embereket. Felhívta a figyelmet a távolságtartásra, a maszkviselésre és a kézmosás fontosságára.

 

Krajčí meggyőződése, hogy ha az emberek betartanák az óvintézkedéseket, akkor sikerülne megállítani a fertőzöttek számának növekedését.

 

„Ha az emberekben nem lesz akarat, akkor ez az egyáltalán nem örvendetes irány továbbra is folytatódni fog”

 

– figyelmeztetett, majd hozzátette: a legveszélyesebbek jelen pillanatban az ünnepségek és az esküvők.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!