Nyitókép forrása: tyzden.sk

 

Továbbra is kérdés, hogy lezárják-e szlovák határokat, vagy mindenkire kiterjedő (tehát nem szúrópróba szerű) tesztelést vezetnek be a határátkelőknél. Ez derült ki Roman Mikulec délelőtti sajtótájékoztatóján. Nyilatkozatából kitűnt, hogy a járványügyi bizottság és a központi válságstáb döntése lesz majd mérvadó ebben a kérdésben (is).

 

Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter nem sokkal Mikulec szereplése előtt beszélt a sajtónak arról, hogy az egészségügyi minisztérium által korábbi előrejelzés, miszerint a fertőzések számával meredek emelkedésbe kezd a kórházban ápoltak száma is, kezd megvalósulni.

 

„Ha ez így megy tovább, akkor egy hónap alatt meg fog tízszereződni a kórházban ápolt [koronavírusos] betegek száma”

 

mondta Naď. Elismételte, hogy a készülő országos tesztelés az egyetlen olyan lépés, amellyel még elkerülhető a teljes lockdown (lezárás). Azt is jelezte, hogy több ország intézkedései is fokozatosan a lezárás felé mutatnak, és a lockdown európai szinten jelenleg is beszédtéma a döntéshozók között.

 hirdetes_810x300  

 

Naď még úgy nyilatkozott, hogy az országos tesztelés első fordulója utáni hétfőtől vezetik be a határátkelőknél a teszteléseket, amelyet mindenkinek abszolválnia kell, aki átlépi a határt. A helyszíni tesztet ki lehet váltani olyan negatív eredménnyel, amit az országos tesztelésen, magánlaborban kaptunk, vagy külföldön csináltattunk.

 

A lockdown sem kizárt

 

Mikulec szerint egyelőre nyitott kérdés, hogy lesz-e, és milyen mértétű lesz a határzár. Jelezte, hogy a tesztelések megszervezése nem lesz egy könnyű feladat.

 

„Igen, kialakulhatnak dugók, de most kell eldöntenünk, hogy ez az intézkedések szükségszerű-e a járvány feltartóztatásához”

 

mondta, hozzátéve, hogy ma a járványügyi bizottság és holnap a válságstáb a lockdown lehetőségéről is tárgyalni fog.

 

Rengeteg a nyugdíjas a vonatokon

 

Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter nem sokkal Mikulec után azt nyilatkozta, hogy azt a feladatot kapta a kormánytól, hogy egyeztessen a hotelekkel és szállodákkal a hatósági karantén kapacitásainak kibővítéséről. Nyugtalanítónak találta a helyzetet a közlekedési kedvezményekkel rendelkezők kapcsán:

 

„Figyeljük az ingyenes vonatközlekedés kihasználtságát, és kénytelenek vagyunk konstatálni, hogy az első hullámhoz képest háromszor több nyugdíjas utazik a vonatokon. Szeretném őket felkérni, hogy kétszer is fontolják meg az utazást, és csak feltétlenül szükséges esetben induljanak útnak”

 

mondta Doležal.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.