Nyitókép forrása: aktuality.sk

 

Viera Kováčiková helyettes főügyész felfüggesztette Dušan Kováčik speciális ügyészt, aki t a rendőrség többek között korrupcióval, bűnszervezet megalapításával és támogatásával valamint hatáskörrel való visszaéléssel vádolt meg. Letartóztatásakor 10 ezer eurónyi készpénz volt nála.

 

Kováčikkal szemben rengeteg gyanús esetről számolt be a sajtó. Nagyon beszédes, hogy az általa felügyelt 61 büntetőjogi esetben mindössze egyetlen egyet engedett bíróság elé kerülni, a többinél elutasította a vádemelést – pedig nem hétköznapi, hanem speciális ügyészről beszélünk. Többek között a ma már börtönbüntetését töltő Ladislav Bašternák adócsalása ügyében zajló egyik korábbi eljárást is elgáncsolta.

 

2017-ben amiatt magyarázkodhatott, hogy honnan származik az a 204 ezer eurónyi készpénz, amit saját bankszámlájára tett be.

 

 hirdetes_400x285  

Aktuality.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 2 olvasónak tetszik ez a cikk.