A Körkép.sk lefordította magyar nyelvre az ezekben a napokban postaládákba kerülő központi, országos tájékoztató szórólapot. Fontos számunkra a megfelelő tájékoztatást. Kérjük, olvassák el figyelmesen!

 

Felelősséggel tartozom. Leteszteltetem magam

Fél óra az idejéből nem csak az ön életét mentheti meg!

 

(október 31.–november 1., szombat–vasárnap) zajlik az első országos tesztelés *

 hirdetes_810x300  

 

Mit kell tudni róla?

  • A tesztelés önkéntes, melyen minden 10 évnél idősebb személy részt vehet.
  • A tesztelésre két egymást követő hétvégén kerül sor. Ajánlatos mindkét tesztelésen részt venni.
  • A tesztelés szigorú járványügyi intézkedések mellett történik, a helyszínek fertőtlenítve lesznek előtte, alatt, és a tesztelés után is.
  • A mintavételi helyek személyzete előre le lesz tesztelve.
  • A tesztelésen nem vesznek részt a szociális otthonok lakói, a kórházi betegek, akiket saját intézményükben tesztelnek le.
  • A tesztelést bármelyik mintavételi helyen igénybe veheti, nem szükséges, hogy emiatt az állandó lakhelyére utazzon.
  • Figyelje a helyi önkormányzat utasításait, melyek segítenek a legmegfelelőbb, hozzávetőleges időpont meghatározásában.
  • A mintákat kizárólag egészségügyi dolgozók veszik le.
  • A tesztelés előtt mutassa fel személyigazolványát.
  • Pozitív teszteredmény esetén 10 napos házi karantén lép életbe.
  • Ha úgy dönt, hogy nem otthoni körülmények között tölti a házi karantént, költségtérítéses alapon magán szálláslehetőségek is rendelkezésre állnak, melyeket a házi karantén körülményeihez alakítottak át.
  • A külföldön élő szlovák állampolgároknak nem javasolt, hogy az országos tesztelés miatt hazautazzanak. A külföldről hazatérőkre a korona.gov.sk-n feltüntetett szabályok vonatkoznak.
  • Ha Ön egészségügyi dolgozó és segíteni szeretne, vagy önkéntesként venne részt a tesztelésben, regisztrálja magát a korona.gov.sk oldalon.

 

* Figyelem! A szórólap hibás! A tesztelés csak két napon, október 31.–november 1. (szombat, vasárnap) történik!

 

A kép kattintással nagyítható.

 

Hogyan zajlik a tesztelés? Ezekre a lépésekre kerül sor

 

Első lépés

A mintavételi helyszínre érkezve fertőtleníti a kezét. A fertőtlenítőszerek a helyszínen rendelkezésre állnak.

 

Második lépés

Ezt követően az adminisztrációt végző személynek felmutatja a személyigazolványát, az illető kitölti az ön formanyomtatványát, mely a regisztrációhoz szükséges. A regisztrációt követően sorszámot kap.

 

Harmadik lépés

Az egészségügyi dolgozónak felmutatja a sorszámát. Ezt követően az orrüregéből törletet vesznek egy pálcával.

 

Negyedik lépés

Egy elkülönített, fertőtlenített helyen megvárja a teszt eredményét, mely néhány percet vesz igénybe.

 

Ötödik lépés

Az egészségügyi dolgozó a sorszáma alapján hívja önt, ismét felmutatja a személyigazolványát, és kitöltik személyes igazolását (jogosítványát – certifikát), melyen feltüntetik a tesztelés eredményét. Zárt borítékban megkap minden szükséges információt arra vonatkozóan, hogy mit tegyen pozitív, illetve negatív eredmény esetén.

 

Hatodik lépés

Távozik a mintavételi helyről, pozitív teszteredmény esetén házi karanténba.

 

További információk: www.somzodpovedny.sk, www.korona.gov.sk

 

A kép kattintással nagyítható.

 

Fordította: Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 9 olvasónak tetszik ez a cikk.