Nyitókép: Fb-live (reprofoto)

 

2-3 ezer egészségügyi dolgozóra van szüksége az államnak ahhoz, hogy mindenhol megfelelő képesítéssel rendelkező személyzet álljon rendelkezésre az országos teszteléshez.

 

A Szlovákia történetének legnagyobb logisztikai hadműveletével megbízott védelmi miniszter, Jaroslav Naď (OĽaNO) ezért arra kéri az országban tevékenykedő 93 ezer egészségügyi dolgozót, hogy jelentkezzenek segíteni az országos tesztelésben. Az érdeklődők mindezt ezen az oldalon keresztül tehetik meg.

 

 

 hirdetes_400x285  

A miniszter egyúttal élesen kritizálta a Szlovák Orvosi Kamara elnökét, Kollárt, aki nem ellenezte az országos tesztelést az epidemiológiai bizottság ülésén, ott azonban saját érdekeiért lobbizott. Miután Naď elmondása szerint nem járt sikerrel saját érdekeinek elérésében (azaz, hogy magánvállalatok is tesztelhessenek), az országos tesztelés sikere ellen fordult.

 

„Kollár a saját pénztárcáját nézi, nem az emberek életét és egészségét”

 

– fogalmazott Naď. Arra gondolva, hogy Kollár a COVID-fertőzést az influenzához hasonlította, ami több orvos felháborodását is kiváltotta már az elmúlt órákban.

 

Az állam szükség esetén bizonyos régiókban mobilizálhatja a személyzetet a megfelelő számú egészségügyi személyzet biztosítása érdekében. A magánkórházak alkalmazottai vélhetően szintén hadrendbe állnak.

 

Némi gondot jelent az is, hogy mivel a parlament koronavírus miatt nem ülésezik, nem tudnak gyorsan törvényt módosítani annak érdekében, hogy például a fogorvosok is törletet vehessenek. Ők egyébként minden képesítéssel rendelkeznek ehhez.

 

A miniszter megismételte, hogy a helyzet nagyon súlyos, tíz lélegeztetőgépre kapcsolt személyből csak egy éli túl, ezért nincs más megoldás jelenleg, mint az országos tesztelés.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!