Nyitókép: körkép.sk

 

Az országos tesztelésen a lakosság 43 százaléka biztosan részt kíván venni, az „inkább tervezem” lehetőséget a megkérdezettek további 24 százaléka jelölte meg. Mindez a Median SK felméréséből derül ki, melyet az RTVS megbízásából készített.

 

A felmérés szerint a tesztelésen való részvételt a fiatalabbak és a magasabb végzettséggel rendelkezők, valamint a Pozsony és Trencsén megyében élők tervezik. A legkisebb részvétel a felmérés szerint Besztercebánya megyében várható.

 

Azok többsége, akik el szeretnének menni a hétvégi tesztelésre, a következő heti teszteléstől sem zárkóznak el. A megkérdezetett csupán negyede mondta azt, hogy csak az első körös tesztelésen vesz részt.

 

 hirdetes_400x285  
forrás: rtvs

 

A felmérés szerint azok, akik még mérlegelik, hogy részt vegyenek-e a tesztelésen, a több információ, a politikusok jobb kommunikációja és a tesztelés körültekintőbb előkészítése győzné meg.

 

A tesztelésen részt venni kívánók leginkább azért mennek majd el, mert szeretnék tudni, hogy milyen az állapotuk, szeretnék megvédeni családtagjaikat, rokonaikat és környezetüket, valamint az összefogás a céljuk.

 

forrás: rtvs

 

A tesztelést elutasítók fő okként a megfertőződéstől való félelmet, valamint a tesztek pontatlanságát jelölték meg. Ugyanakkor nem látják értelmét a tesztelésnek és törvényellenesnek tartják.

 

A felmérést október 23. és 27. között 1036 fő megkérdezésével készítették. További részletek itt érhetők el.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 1 olvasónak tetszik ez a cikk.