Nyitókép forrása: Körkép.sk/KZS

 

Szombat délig országos szinten összesen 828 518 embert teszteltek le, és 7947 pozitív eredményt regisztráltak eddig. Ez az összes teszt alig egy százaléka – közölte ma délután Jaroslav Naď védelmi miniszter.

 

Naď elmondta, hogy délután 14:00-ig a tervezett mintavételi központok 99,2 százaléka megnyitotta kapuit az emberek előtt, ami a miniszter szerint kisebb csoda. 1856 jármű van úton, hogy segítse az eszközök és az emberek átcsoportosítását és célba juttatását a művelet érdekében. Összesen 4300 tonnányi egészségügyi eszköz került ki a központokba. Összesen 40 ezer ember vesz részt a művelet legbonyolításában, köztük 6000 hivatásos katona, 5000 rendőr, 2050 pénzügyőr, 113 tűzoltó, 50 hegyimentő, 15 ezer egészségügyi dolgozó, 10 ezer adminisztratív munkaerő és 4000 önkéntes.

 

 

 hirdetes_810x300  

Igor Matovič kormányfő a közös sajtótájékoztató elején köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vesz a tesztelésen és akik segítenek lebonyolítani Szlovákia történetének legnagyobb műveletét. Arra kérte azokat, akik pozitív tesztet kaptak, hogy tartsák be a karantént, azokat pedig, akiknek tesztje negatív lett, arra kérte, hogy továbbra is tartsák be a biztonsági előírásokat.

 

Forrás: facebook.com

 

Roman Mikulec belügyminiszter elmondta, hogy két eset kivételével, semmilyen komolyabb incidensre nem került sor a tesztek során.

 

Naď az újságírói kérdések kapcsán elmondta, hogy több mint 600 ezer teszt van olyan intézményekben, mint a kórházak, a belügyi tárcához tartozó hivatalokban, idősotthonokban, ezért konkrét és pontos számokat csak hétfőn tud majd mondani.

 

Matovič nem tartja megvalósíthatónak Zuzana Čaputová államfő javaslatát, miszerint az országos tesztelésen részt nem vevő személyekre ne vonatkozzon a szigorúbb kijárási tilalom, ami alól a negatív eredménnyel rendelkezők mentesülnek. Čaputová pénteken azt nyilatkozta a sajtónak a hadsereg vezető tisztjeivel folytatott találkozója után, hogy a kivitelezhetetlen az országos tesztelés, mert a mintavételi központoknak csak két harmada áll készen.

 

Fotó: Körkép.sk/KZS

 

 

Ezzel kapcsolatban a védelmi miniszter most elmondta, hogy az államfő péntek reggel 6:00 órai adatokat ismert csak, a nap folyamán jelentősen javultak a számok, és a hadsereg képviselőinek nem fogalma arról, hogy ő milyen üzenetet akar a velük folytatott találkozó után a sajtónak közvetíteni.

 

Matovič elmondta, hogy az országos tesztelés után a rendőrség is részt fog venni a pozitívan tesztelt vagy távolmaradó személyek karanténkötelezettségének ellenőrzésében.

 

A kormányfő szerint „elvileg” lehetséges, hogy azokban a régiókban, ahol nagyon alacsony lesz a pozitív tesztek száma, nem feltétlenül lesz szükség második körre.

 

„Szerintem Čaputová már tudja, hogy amit tegnap mondott, az nem segített az országon. De a múlt, az a múlt. Örüljünk, hogy ma már látjuk a fényt az alagút végén. A mintavételi központok megnyitása, ez a mostani siker elég egyértelmű válasz Čaputová kijelentéseire. „

 

mondta a kormányfő.

 

Fotó: Körkép.sk/KZS

 

Naď védelmi miniszter a Körkép.sk kérdésére válaszolva köszönetet mondott az osztrák és a magyar kormánynak, hogy ilyen gyorsan reagáltak Szlovákia kérésére, és önkénteseket küldtek a lebonyolításhoz. A magyar önkéntesek kapcsán elmondta, hogy információi szerint rendkívül jól és nagy lendülettel végzik a dolgukat.

 

„Nagyon jó, amikor uniós tagállamok, és különösen szomszédos országok képesek megállapodni és segíteni egymáson”

 

mondta a védelmi miniszter, hozzátéve, hogy Igor Matovič kormányfő is konzultált Sebastian Kurz osztrák és Orbán Viktor magyar kormányfőkkel, illetve Roman Mikulec belügyminiszter is egyeztetett a művelet előtt magyar kollégájával.

 

Fotó: Körkép.sk/KZS

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.