Nyitókép: TASR – Ladislav Vallach

 

Az országos tesztelés komáromi mintavételi helyein segítkező magyar egészségügyisek szombaton a szlovákiai országos COVID-tesztelés felkészültségét értékelték.

 

Egy budapesti házaspár a TASR hírügynökség kérdésére elmondta, hogy a délelőtti tapasztalataikból egyértelműen kiderült, hogy Szlovákia polgárai nemcsak pozitívan viszonyulnak a teszteléshez, de szükségesnek is érzik azt.

 

„A férjem éppen a doktori tanulmányait fejezi be a Semmelweis Egyetemen, én pedig az orvosi kar utolsó éves hallgatója vagyok. Az egyetem e-mailen keresztül szólított meg bennünket, amelyben azt kérdezte, nem szeretnénk-e segíteni a koronavírus-tesztelésben Szlovákia magyarlakta, déli részén. A tesztelésen való részvétel feltétele a szakmai illetékesség és a mintavételi tapasztalat volt“

 

– mondta a tesztelést végző magyarországi házaspár női tagja.

 hirdetes_810x300  

 

A magyar egészségügyisek az országos COVID-tesztelés felkészültségét és az emberek hozzáállását dicsérik

 

A rendkívül megerőltető délelőtti tesztelés után úgy vélekedett, hogy az emberek nagyon pozitívan viszonyultak az egészhez.

 

„Mindenki engedelmesen betartotta a járványügyi óvintézkedéseket. Látszott rajtuk, hogy jól viselik a tesztelést és szükségesnek is vélik azt. Senkire sem tudok egy rossz szót sem mondani“

 

– tette hozzá.

 

Fotó: TASR – Ladislav Vallach

 

„Valóban mindenki együttműködő volt és a higiéniai szabályokat is betartották. Én csak azt tudom mondani, hogy minden olajozott motorként működik“

 

– mondta a férj.

 

Arra a kérdésre, hogy Magyarországnak nem lenne-e szüksége hasonló országos tesztelésre, az orvos azt felelte, ő nem infektológus, ezért ezzel kapcsolatban nem tud nyilatkozni.

 

„Önkéntes alapon jelentkeztünk, nincs információnk arról, hogy pénzt kapnánk a részvételünkért. A magyar médiában ugyan írtak róla, de nem tudom, hogy ez érint-e minket“

 

– válaszolta a medikus hölgy arra a kérdésre, hogy mi motiválta őket a jelentkezéskor.

 

Szombaton a kora reggeli órákban 193 magyar egészségügyi dolgozó érkezett Szlovákiába, hogy önkéntesként segítse az országos tesztelést. A belügyminisztérium tájékoztatása szerint 44-en a Tőketerebesi (Trebišov) járásban, 138-an a Komáromi járásban, 10-en az Érsekújvári járásban lettek elhelyezve, egy önkéntes pedig a Lévai járásba került. A magyarországi egészségügyiseknek ingyenes szállást és étkezést biztosítanak.

 

Igor Matovič kormányfő és Jaroslav Naď védelmi miniszter szombaton a Körkép.sk kérdésére köszönetét fejezte ki Magyarországnak a felajánlott segítségért.

 

Szombat délig több mint 800 ezer tesztet végeztek, egy százalékuk lett pozitív

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 4 olvasónak tetszik ez a cikk.