Nyitókép: webnovony.sk

 

Egyre nyilvánvalóbbá válik számunkra, hogy miért sürgette ennyire a Most-Híd az egységes magyar politikai képviselet mielőbbi létrehozását. Egyébként ugyanazt, amit Bugár Béla leváltása után saját maguk rúgtak fel, hogy aztán az MKP és a felvidéki magyarság kárára Ficoval, Pellegrinivel és Dankoval kormányozzanak.

 

A jelek szerint azért, hogy a választások után gőzerővel beindult maffiátlanítás és letartóztatási hullám, amikor eléri a felvidéki magyar politikai szereplőket is, ne lehessen különbséget tenni köztük.

 

A cél: Ne lehessen különbséget tenni

 hirdetes_810x300  

 

Ezért fontos a Most-Híd számára, hogy mielőbb átjusson az eddigi ellenfél vonalai mögé. Hogy ha jön a NAKA, ha kattannak a bilincsek, ne lehessen különbséget tenni korrupt, bűnöző magyar és tisztességes(ebb) magyar politikus között. Csak magyar legyen, aki a miénk, akik helyett nincs más, így megbocsájtható számukra minden. Mint ahogy eddig is, az elmúlt 30 évben.

 

Amint azt a Körkép.sk-n már megírtuk, a Most-Hídat jelenleg irányító, a Solymos László vezette környezetvédelmi minisztérium döntéshozói ellen a mostani tárcavezető, Ján Budaj már feljelentést tett. A gyanú szerint Solymosék a Vízgazdálkodási Vállalaton keresztül 1,6 millió euró feletti összeget fizettek ki E.S.ügyvédnőnek a Philotale Investment LTD ügyben, ami több, lehetséges törvénytelenség kérdését veti fel.

 

Gál Gábor és áfavisszatérítéses ügyfele

 

A következő ügy, melyben megint csak az egyik Most-Hidas politikus is érintett, a hírek szerint a rendőrséget évekig irányító Norbert Bödörhöz kötődik. A DenníkN november 6-án arról cikkezett, hogy a Bödör, Gašpar, Slobodník által működtetett rendőrségi maffia a Váhostav, Doprastav, Unipharma mellett a Jopi Trande iránt is érdeklődött, melyet korábban épp a vegyespárt volt igazságügyi minisztere, Gál Gábor képviselt. A Jopi Trade áfacsalásban utazott, és illegális üzemanyag-üzleteivel, áfavisszaigényléseivel 2,8 millió eurós kárt okozott az államnak.

 

A céget az adóhivatallal szemben a bíróságon a Most-Híd politikusa, Gál Gábor képviselte és ügyfele nevében az adóhivatal által indokolatlannak tartott áfakifizetéseket követelt. A bíróság végül Gálnak adott igazat.

 

Az elmúlt hónapokban, korrupt bírókkal kapcsolatos rendőrségi razziák sorozat is volt, melynek kapcsán több bíró vizsgálati fogságban van.

 

A hurok tehát szorul, és egyeseknek, akik évekig a korrupt rendszer kiszolgálói és haszonélvezői voltak, létérdekük, hogy kerül, amibe kerül, átmentsék magukat. Bárhogy is dönt majd az MKP és az Összefogás az egyesülésről ilyen légkörben, a végső választ politikusaikról, a maffia esetleges tagjairól egy egységes listán a felvidéki magyar választók fogják megmondani.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 22 olvasónak tetszik ez a cikk.