Nyitókép forrása: Hospodárske Noviny

 

 Túl vagyunk Szlovákia legösszetettebb és legnagyobb logisztikai műveletén, amelyet rendkívül rövid idő alatt kellett előkészíteni – jelentette ki Igor Matovič (OĽANO) kormányfő délutáni sajtótájékoztatón, ahol az országos tesztelés második körében eredményeiről számol.

 

Roman Mikulec (OĽANO) belügyminiszter elmondta, hogy a zöld (tehát a második körre nem kötelezett) járásokban is nagy volt az érdeklődés a tesztelés iránt. Majd bejelentette, hogy délután 14 órától a katasztrófavédelem szervezésében 25 járásközpontban áll fel mintavételi központ.

 

Az országos tesztelés második körében statisztikáiról Jaroslav Naď (OĽANO) védelmi miniszter számolt be. Eszerint

 hirdetes_810x300  

 

összesen 2 044 855 személyt teszteltek le a hétvégén antigén tesztekkel, közülük 13 509 bizonyult pozitívnak. A fertőzöttek aránya 0,66 százalék volt.

 

Fotó: Úrad vlády SR/Kormányhivatal
Fotó: Úrad vlády SR/Kormányhivatal

 

Az önkormányzatoknál létrehozott mintavételi központokban 1 837 464 embert teszteltek le, a fennmaradó kétszázezer embert cégeknél, szociális otthonokban és kórházakban teszteltek le.

 

A hadsereg számára a 45 járásban zajló művelet során 1336 járművel 252 tonnányi egészségügyi eszközt és tartozékot allokáltak az országban.

 

Fotó: Úrad vlády SR/Kormányhivatal
Fotó: Úrad vlády SR/Kormányhivatal
Fotó: Úrad vlády SR/Kormányhivatal

 

Naď összehasonlította az első és második kör adatait az érintett 45 járásban. Felhívta a figyelmet, hogy míg bő nyolcvanezerrel több embert teszteltek le, a fertőzöttek aránya az első kör 1,47 százalékáról 0,62 százalékra mérséklődött.

 

Matovič szerint az eredmények magukért beszélnek. A 45 járásban a felére csökkent az (azonosított) fertőzöttek száma. Kijelentette, „közösen több ezer emberéletet mentettünk meg”.

 

Hangsúlyozta, hogy az országos teszteléssel a legfertőzőbb embereket sikerült azonosítani és a karanténba helyezni, amivel sikerült gyengíteni a járványt.

 

A legfertőzöttebb északi járások egyikében, a Csacai járásban a próbateszteléskor mért 3,22 százalékról most hétvégére 0,97 százalékra csökkent a fertőzöttek aránya.

 

A kormányfő szerint az antigén tesztelések hatékony fegyvernek bizonyultak, állítása szerint a részleges lockdown intézkedései is megmutatták (kisebb részt) hatásukat.

 

Több mint 2 millió letesztelt személy: Matovič és Naď az országos tesztelés 2. körét értékelte

 

Krajčí elnézés kért

 

Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter elnézést kért, amiért nem sikerült előkészíteni az ingyenes mintavételi központokat. Ígéretet tett, hogy módosítják a törvényt annak érdekében, hogy minden szerződéses szolgáltató elvégezhesse ezt a fajta antigén tesztelést.

 

Kiemelte, hogy a szociális otthonokban és kórházakban továbbra is magas a fertőzöttek aránya. A koronavírus miatt az orvosok 10 százaléka esett ki átmentileg, a nővérek 13-14 százaléka.

 

Mikas: Európában romlik a helyzet

 

Ján Mikas tiszti főorvos elmondta, hogy az európai járványhelyzet romlik. Elmondása szerint az országos tesztelés jelentősen megváltoztathatja a szlovákiai járványtrend alakulását.

 

Egyúttal felszólította a lakosságot, hogy maradjanak fegyelmezettek és tartsák be a megelőző intézkedéseket.

 

A kormányfő találkozóra hívta a vállalkozókat

 

Matovič elmondta, hogy kedden találkozik vállalkozók, a vendéglátók, a mozik, sportklubok konditermek fenntartóinak, és az egyházak képviselőivel. A tárgyalás célja, hogy megbeszéljék, milyen lépésekre hajlandóak annak érdekében, hogy (részleges) lazításokat lehessen bevezetni.

 

A kormányfő szerint három-négy hetente lehetne megvalósítani egy-egy országos tesztelést, hogy jelentősebb lazításokat lehessen bevezetni. Megítélése szerint az antigén tesztekkel ellenőrzés alatt lehet tartani a járványt.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!