András, Andor
  • HUF: 361.43
  • USD: 1.20
  • -3 °C
  • 1 °C
Belföld

A Solymos dosszié

Elvtelenségének, behízelgő modorának köszönhetően gyorsan haladt felfelé a ranglétrán

Nyitókép: Körkép.sk

 

Nem csak a Smer politikusainál ketyeg a NAKA órája, hanem azoknál a koalíciós partnereknél is, akik lehetővé tették az elmúlt évek maffiakormányzását.

 

Ha megnézzük Robert Fico (Smer) vagy Peter Pellegrini (Hlas), de főleg az előbbi nyilatkozatait az elmúlt hónapokból, láthatjuk, hogy hangvételük egyre idegesebb, feszültebb. Ennek oka a félelem, hiszen a NAKA  sorra csukja le azokat a kulcsszereplőket, értsd rendőröket, ügyészeket, bírókat, államtitkárokat, oligarchákat, akikre az elmúlt időszak maffiakormányzása épült.

 

Egyre többen kerülnek börtönbe

 

Fico kezdi megérteni, hogy sorra veszti el szövetségeseit, és nem maradt senki, aki meg tudná menteni. Mert itt már nemcsak az ellenzéki hét szűk esztendő átvészeléséről van szó, hogy visszatérve minden ott folytatódhasson, ahol abbamaradt. Nem. A következményeket itt már súlyos években, kemény, rács mögött letöltendő börtönbüntetésekben mérik. Ahonnan nincs visszaút a politikába.

 

Csakhogy a Smer nem egymaga kormányzott, voltak koalíciós partnerei is. Konkréten az SNS és a Most-Híd, akik végig asszisztáltak, haszonélvezői voltak az elmúlt éveknek. Akár törvénytelenségek árán is.

 

Magyar szempontból a Most-Híd nevű szlovák-magyar vegyespárt szerepe az igazán érdekes, akik épp most próbálják átmenteni magukat a következő időszakra. Egységet hirdetve elbújva a magyarok sűrűjében, hogy aztán, amint elmúlik a veszély, előjöjjenek és összeálljanak a Smer maradékával, a Hlas-szal.

 

Csakhogy közben egyre-másra derülnek ki a korrupt, gyanús vegyespárti politikusok körül is. A Körképen ezeket vesszük a későbbiekben sorra.

 

Íme, a Solymos dosszié

 

Solymos László soha nem volt az a tipikus vezér politikus. Nem egy líder személyiség, nincs Orbánhoz, vagy Pellegrinihez, esetleg Ficohoz, Matovičhoz hasonló kisugárzása. Ő az elvek nélküli, politikai környezetet kihasználó, zavarosban halászó ügyes üzletember típusa, aki képes azonnal kihasználni a legkisebb kínálkozó lehetőséget is. Hát még a nagyokat.

 

Az MKP éra alatt a párt pozsonyi szervezetének második embere volt, ott is kiegészítő emberként tevékenykedett. Összehívta a járási elnökség üléseit, közben telkeket vásárolt, befektetett ebbe-abba. Igen, már azokban az években, az ezredforduló tájékán is elég pénze volt, meggazdagodását nem feltétlenül a politikának köszönhette, és hasznos kezdeményezéseket is támogatott. Az lett a veszte, hogy mindig többre és többre vágyott, amihez a politikán keresztül választott utat magának.

 

Solymos gyakran átáll, ha érdekei úgy kívánják

 

2007-ben az MKP tisztújító kongresszusán Bugár helyett még nyíltan Csáky Pált támogatta, hogy aztán a legmegosztóbb felvidéki magyar politikus, Bugár leváltását követően ő is az árulók közé álljon. Mert Solymos számításai Csákynál nem jöttek be.

 

Elvtelenségének, behízelgő modorának köszönhetően gyorsan haladt felfelé a ranglétrán, mígnem a súlyos káderhiánnyal küzdő Bugártól, akinek akkor már csak a levitézlett Gál Gábor, Jakab Elemér, Bastrnák Tibor típusú politikai haszonlesők maradtak, lehetőséget nem kapott. A többi már történelem, melyet a Körképen is megírtunk.

 

Solymos László (Most-Híd), a szélkakas

 

Jöhet az újabb magyar árulás?

 

Napjainkban Bugár tanácsára ő próbálja most átvezetni a felmérések szerint egyre zsugorodó vegyespártot az ún. magyar egységbe. Közben ahol csak éri, az Orbán és a Matovič-kormányt kritizálja, hogy majd kellő időben ismét elárulhassa a magyarokat.

 

Solymos László nem véletlenül kritikus a jelenlegi magyar és szlovák kormánnyal szemben. Magyarországon Kövér László és Orbán Viktor megértette velük, hol a helye multietnikus elveken alapuló pártjának. Szlovákiában pedig ugyanaz a teher nyomja vállát, mint Robert Ficonak és bandájának.

 

Környezetvédelmi miniszterként több kritikát kapott egyes állami támogatási programok gyanúsan részrehajló döntéseiért. Ráadásul azon kevés tárcavezetők közé tartozik, aki ellen utóda, Ján Budaj (OĽaNO) több rendőrségi feljelentést is tett. A NAKA az alábbi bűncselekmény-gyanús ügyekben nyomoz a Solymos László féle érából:

 

Korrupció-gyanú korrupció-gyanú hátán

 

  1. Környezetvédelmi Alap által kifizetett támogatások – a kormányváltás utáni belső minisztériumi átvilágítás kiderítette, hogy az Envirofond munkatársai arra biztattak egyes polgármestereket, hogy valótlan információk alapján kérvényeket nyújtsanak be az alaphoz. Valótlan adatszolgáltatás esetén normális körülmények között esélyük sem lenne támogatáshoz jutni. Solymos minisztersége idején azonban legalább három önkormányzat mégis pénzt kapott, 100 ezer euró feletti összegben.

 

A Transparency International már 2018-ban rámutatott arra, hogy a Solymos vezette tárcánál a Most-Híd által vezetett falvak gyanúsan felül vannak prezentálva a sikeres pályázók között. Előfordult olyan is, hogy a program költségvetésének több mint 30 százalékát ők kapták.

 

  1. 1,6 millió eurós Philotale Investments LTD ügy – A NAKA egy másik feljelentés ügyében is nyomoz. A Solymos tárcája alá tartozó Vízgazdálkodási Vállalat 1,6 millió euró feletti összeget fieztett ki E.S. ügyvédnőnek az ún. Philotale Investments LTD ügyben. A 32 millió eurós kártérítési ügyben Ján Budaj szerint a Vízgazdálkodási Vállalatnak állt a zászló, mégis 1,6 millió eurót fizettek ki az ügyvédnőnek. Anélkül, hogy a Philotale Investments LTD bemutatta volna, hogy bármilyen kárt szenvedett.

 

A Solymos távozása utáni átvilágítás elképesztő állapotokat tárt fel a minisztérium alá tartozó pénzügyi kifizetések terén. Ezért más, jogi szolgáltatásokra vonatkozó szerződéseket is vizsgálnak, beleértve az Envirofond korábbi döntéseit is. Így nem kizárt, hogy további feljelentések is vlesznek, Solymosra pedig az elkövetkezőkben kihallgatások sora várhat a NAKA-n.

 

A Most-Híd miatt mindhárman bukhatnak

 

Október 13-án a Kormányhivatalban közös sajtótájékoztatót tartott Igor Matovič kormányfő, valamint magyar tanácsadója Berényi József, illetve Forró Krisztián, az MKP elnöke.

 

Itt Berényi részéről a Smerrel és Hlas-szal való esetleges jövőbeli együttműködésre vonatkozó kérdés kapcsán elhangzott, hogy az idei választások megmutatták, hogy a magyar választók nem támogatják azokat, akik a Smerrel működnek együtt, a HLAS pedig csak egy Smer 2.0. Berényi hangsúlyozta azt is, hogy a Most-Híd számára a Smerrel való paktum “végzetes” volt.

 

Ugyanakkor nemcsak a Most-Híd, hanem az egész hárompárti összefogás számára végzetes lehet, ha abban a Ficoval és Pellegrinivel együtt kormányzó, azóta a NAKA által vizsgált párt korrupciógyanús politikusai is helyet kapnak.

 

Folytatjuk.

 

A végére egy személyes kérés: Kérjük, támogassátok a Körképet legalább havi két euróval, hogy még több tartalmat készíthessünk nektek!

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 35 olvasónak tetszik ez a cikk.

Kommentek

Körkép

A szerkesztőség általános szerzője.

Kövessen minket