Nyitókép: rtvs

 

Ha novemberben lettek volna a parlamenti választások, azt a Peter Pellegrini vezette Hlas-SD nyerte volna meg 20,3 százalékkal. Legalábbis ez derül ki a Median SK exkluzív, az RTVS számára készített felméréséből.

 

A második helyen a jelenleg is kormányzó OĽaNO jutna be a parlamentbe 16,6 százalékkal, a harmadik helyen pedig a szintén kormányon lévő SaS futna be 12,5 százalékkal. Sulíkék rég nem látott magasságokban járnak, ami feltehetően nagyrészt annak köszönhető, hogy saját koalíciós partnerüket is keményen bírálják a koronavírus-járvány miatt bevezetett szigorítások miatt. Sulíkék folyamatosan ellenzékiként viselkednek és populista megnyilvánulásaikkal a szigorítások feloldását követelik, mely komoly feszültséget okoz a koalíción belül.

 

A liberálisok erősödését bizonyítja, hogy negyedikként a Progresívne Slovensko jutna be 7,3 százalékkal. Érdemes megjegyezni, hogy a Spolu nélkül, akikkel télen közösen vágtak neki a választásoknak, majd nem sikerült megugraniuk a 7 százalékos bejutási küszöböt. Ugyancsak fontos tényező, hogy Zuzana Čaputová államfő szintén a PS támogatásával indult a választásokon, jelenleg pedig – Richard Sulíkhoz hasonlóan – szintén Igor Matovičcsal helyezkedik szembe a járványügyi intézkedések kapcsán.

 

 hirdetes_810x300  

A parlamentben tartja magát továbbra is a szélsőséges ĽSNS (6,9 százalék), nem tud feljebb törni azonban Robert Fico és a Smer-SD (6,3 százalék).

 

A választások óta jócskán csökkent a Sme rodina támogatottsága (5,8 százalék). A parlamenten kívül maradna a KDH (4,4 százalék) és a Za ludí is (4,1 százalék).

 

A felmérés szerint, mely november 6. és 11. között készült 1018 fő megkérdezésével, az MKP 3,2 százalékkal, az SNS 2,4 százalékkal, a Dobrá voľba pedig 2,3 százalékkal maradna a parlamenten kívül. A Most-Híd nevű szlovák-magyar vegyespárt a szavazatot 1,6 százalékát szerezné meg.

 

Forrás: az RTVS facebook-oldala

 

A Median szerint a legmegbízhatóbb politikusnak Čaputová államfőt tartják – a megkérdezettek 68 százaléka hisz neki. Őt követi 38 százalékkal Peter Pellegrini, 36 százalékkal Richard Sulík és 33 százalékkal Igor Matovič kormányfő.

 

Exkluzívny volebný prieskum pre RTVS

Ak by sa voľby do Národnej rady SR (NR SR) konali v novembri, zvíťazila by v nich…

Közzétette: Správy RTVS – 2020. november 15., vasárnap

 

Körkép.sk

Megosztás:
Címkék: felmérés

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!