Nyitókép: 24hod.sk

 

Jaroslav Naď védelmi miniszter tájékoztatása szerint az országos tesztelés harmadik fordulójának első napján 68 888 személyt teszteltek le, ebből 1 366 személynek lett pozitív a tesztje. A pozitivitás tehát 1,98%-os.

 

„Köszönöm mindenkinek, aki eljött. Szuperek vagytok, nemcsak a saját egészségeteket véditek, hanem a családotok egészségét is“

 

– konstatálta a miniszter.

 hirdetes_810x300  

 

Naď arra kérte a polgármestereket, hogy ösztönözzék a polgáraikat arra, hogy vasárnap is vegyenek részt a tesztelésen. Az alacsonyabb részvétel azt jelenti, hogy egyes településeken a pozitívan teszteltek száma magasabb. A tesztelésen ugyanis elsősorban azok vesznek részt, akiknél fennáll a gyanúja annak, hogy megfertőződtek és pozitívak. Ennek a későbbiekben hatása lehet a falvak és városok kiválasztásánál a következő tesztelés alkalmával.

 

„Megértem, hogy sokan leteszteltették magukat a 118 állandó mintavételi pont valamelyikében, de az antigéntesztek esetében fontos a rendszeres tesztelés“

 

– mondta a védelmi miniszter, majd hozzátette: vasárnap folytatjuk, mindenképpen gyertek, teszteltessétek le magatokat, szívesen látunk mindenkit!

 

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!