Nyitókép: TA3/reprofotó

 

Igor Matovič kormányfő a TA3 Politikában c. vitaműsorában azt mondta, számított arra, hogy a hétvégi önkéntes országos tesztelésen alacsony lesz a részvétel, hiszen a korábbi országos tesztelések „egy kicsit erőszakosan voltak önkéntesek”.

 

A kormányfő azt is elmondta, hogy Richard Sulík (SaS) nem teljesítette a kiosztott házi feladatát. Egyértelmű feladatot kapott: készítsen elő egy olyan tervet az éttermek megnyitására és a diákok iskolába való visszaengedésére, ami teljesíti a szakemberek elvárásait.

 

 hirdetes_810x300  

Sulík mindezek ellenére nem olyan tervet készít elő, ami a konzílium feltételeit teljesíti. Az ő tervében mindössze annyi szerepel, hogy a zöld járásokban nyissák meg az éttermeket és az iskolákat.

 

A miniszterelnök elmondása szerint a közösségi tesztelés volt a terv az iskolák és az éttermek megnyitásához.

 

„Egy ilyen döntést azonban az összes koalíciós partnernek támogatnia kell”

 

– jelentette ki Matovič Sulíkra célozva, aki elutasította a közösségi tesztelés ötletét.

 

Két hét múlva jön az újabb országos tesztelés

 

A kormányfő szerint azt a célt tűzték ki, hogy karácsonyig a pozitív eseteket 500 alá, a kórházi ellátásra szoruló páciensek számát pedig 1 000 alá csökkentik.

 

Matovič egyúttal megerősítette, az a tervük, hogy két hét múlva ismét megszervezik az országos tesztelés következő fordulóját.

 

Matovič azt is elmondta, hogy a decemberi országos tesztelés nem önkéntes alapon fog működni.

 

„Amennyiben a tesztelés önkéntes lenne, akkor eljönne az emberek 30%-a, és az egésznek nem lenne semmil értelme. Ebben az esetben az egyetlen megoldás a három hetes lockdow lenne”

 

– vélekedett.

 

A következő országos teszteléssel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy a pontos formáját még meg kell választani, de az a modell, miszerint a lockdown csak azokra érvényes, akik nem vettek részt a tesztelésen, eddig is bevált.

 

Karácsonykor nem lesz tilos az utazás, de nem is lesz ajánlott

 

Matovič szerint az az elsődleges céljuk, hogy karácsony után a diákok visszatérjenek az iskolapadokba. Egyúttal azt is elmondta, hogy karácsonykor nem lesz tilos az utazás, de azt fogják tanácsolni az embereknek, hogy ha lehet, akkor ne utazzanak sehova.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 8 olvasónak tetszik ez a cikk.