Nyitókép forrása: tvnoviny.sk

 

Nem kizárt, hogy december 7-től visszatérhetnek a gyerekek az iskolapadba. Az oktatási miniszternek azonban olyan tervvel kell előállnia, amellyel nem fog emelkedni a fertőzöttek száma, és a javaslatának tartalmaznia kell azt is, hogyan fogják rendszeresen tesztelni a diákokat, szüleiket és a munkásokat tesztelni. Ez derült ki Igor Matovič kormányfő és Jaroslav Naď védelmi miniszter esti sajtótájékoztatójából.

 

Nem lesz országos tesztelés december első hétvégéjén, december 5-6-án. Ennek oka, hogy be kell biztosítani a megfelelő számú tesztkészletet. Ennek megoldását Richard Sulíktól várják el.

 

Az elhangzott információk szerint az iskola akkor fogadhatja a diákokat, ha biztosítja a diákok és a szülők rendszeres tesztelését. A kormányfő úgy fogalmazott, hogy ez az eredeti, közösségi tesztelés tervéhez való visszatérést jelentené.

 

Jaroslav Naď védelmi miniszter jelezte, hogy felajánlotta segítségét az oktatási tárcának a tesztelések lebonyolításához (nem feltétlenül kell katonai jelenlétre gondolni, a hadseregnek vannak logisztikai eszközi, szervezési tapasztalata és más erőforrása, amivel segíteni tud).

 hirdetes_810x300  

 

Naď elmondása szerint a következő napokban nőni fog a mobil teszthelyszínek száma. A miniszter kijelentette, örülne, ha az orvosi rendelők is csatlakoznának a teszthelyek hálózatához minél nagyobb számban – akár anyagi juttatások ellenében is.

 

Továbbra is érvényes, hogy Szlovákia decemberben 8 millió antigéntesztet akar realizálni, annak ellenére is, hogy Richard Sulík gazdasági miniszter nemrég kijelentette, hogy nincs idő beszerezni a szükséges mennyiségű tesztkészletet. A kormány továbbra is 500 alá akarja szorítani karácsonyig a napi új esetek hétnapos mozgóátlagának értékét (jelenleg 1300 felett járunk).

 

Matovič megismételte korábbi szavait, hogy ha a tömegtesztelés önkéntes lesz, akkor kidobott pénz az egész művelet. Fontos változás azonban, hogy az „országos tesztelés” kifejezés helyett már „masszív teszteléseket” emleget.

 

Hozzátette, hogy az iskolákban zajló tesztelések költségét az állam állja, de a szervezés a fenntartó (rendszerint az önkormányzat) feladata lesz.

 

Egyelőre nem tudni, hogy milyen előnyökkel/hátrányokkal jár majd az, ha valaki részt vesz vagy nem vesz részt a tesztelésen.

 

A részletes terv az újabb tesztelésről és annak méretéről várhatóan hétfőre készül el.

 

Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Eddig 3 olvasónak tetszik ez a cikk.