Nyitókép: Shutterstock

 

Az előző hónapokhoz hasonlóan az emberek továbbra is félnek a COVID-19 megbetegedéstől, de kismértékben nőtt azoknak a polgároknak a száma, akik hajlandóak lennének magukat beoltatni a koronavírus ellen.

 

Amíg szeptemberben a megkérdezettek 23,5%-a oltatta volna be magát a koronavírus ellen, addig október végén és november elején a válaszadók 26,8%-a – derült ki a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) legújabb felméréséből, amit a Seesame és az MNFORCE közvélemény-kutató ügynökséggel együtt készített.

 

 hirdetes_810x300  

Arra a kérdésre, hogy „Beoltatná-e magát, ha elérhető lenne az EU által jóváhagyott új koronavírus elleni vakcina?“ október végén és november elején a megkérdezettek 26,8%-a igennel válaszolt, míg a válaszadók 44,3%-a elutasítóan viszonyult a vakcinához. A megkérdezettek 28,9%-a pedig nem tudott egyértelmű választ adni a kérdésre. Az előző hónapokkal összehasonlítva az emberekben most van a legnagyobb hajlandósága arra, hogy beoltassák magukat a koronavírus elleni vakcinával.

 

Az oltási hajlandóság a koronavírustól való félelemmel is összefügg, hiszen azok az adatközlők, akik veszélyben érzik magukat, gyakrabban oltatnák be magukat az új vakcinával. Egy kicsivel készségesebbek a 18 és 29 év közötti fiatalok, akiknek a 33,9%-a oltatná be magát, továbbá a Pozsonyi és az Eperjesi kerület lakói. A Pozsonyi kerületben a megkérdezettek 38,1%-a beoltatná magát a koronavírus elleni védőoltással, míg a 36,4%-uk nem adatná be a vakcinát.

 

Az oltáshoz való viszonyulás a politikai preferenciákkal is összefüggésben áll. A legnagyobb oltási hajlandósággal a Za ľudí (56,2%), a PS-Spolu (51%) és az OĽaNO (46%) választói rendelkeznek. Ezzel ellentétben az ĽSNS (6,2%) választói azok, akik a legkevésbé elfogadók az új vakcinával.

 

„Az oltási hajlandóság kismértékű növekedése minden bizonnyal azzal függ össze, hogy az emberek veszélyesnek tartják az új típusú koronavírust. Néhány külföldi felméréssel ellentétben Szlovákiában nem az idősek körében uralkodó a pozitív hozzáállás, hanem a fiatalok körében“

 

– jelentette ki Robert Klobucký a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetéből.

 

Azok a válaszadók, akik elégedettek a jelenlegi kormány járványkezelésével, készségesebben viszonyulnak az oltáshoz. Ezzel szemben azok közül a válaszadók közül, akik elégedetlenek a kormány járványkezelésével, csak a 8,2%-uk oltatná be magát az új vakcinával.

 

A védőoltást a legtöbben még mindig abból a meggyőződésből utasítják el (27,6%), hogy a vakcina nagyobb problémákat okozhat, mint a koronavírus.

 

Teraz.sk/Körkép.sk

Megosztás:

Tetszett önnek ez a cikk?

Kattintson az alábbi gombra vagy a kommentek között bővebben is kifejtheti véleményét.

Ön lehet az első aki a tetszik gombra kattint!